Tisztelt Doktornő!
Üdvözlöm.
Sándornak Hívnak és szeretnék öntől kérdezni!
Majdnem egy éve volt egy aktusom egy hölgyel és az aktus után nemsokkal, lett egy tüszős mandulagyulladásom, az orvos annyit mondott csak egy egyszerű betegség, kaptamrá antibiotikumot, a tűszők elmúltak, de a mandulám már lassan egy éve még úgy néz ki hogy látom, mint ha még nem múlt volna el. Mert ugye a rendes szájűreg,olyan hogy teljesen a hártya falnál van a mandula és a nyelőcső is jó tág, de nekem még mindig látom a mandulámat megduzzadva és szűk a nyelőcsövem. Fájdalom és effektív semmi nem volt vele, eddig viszont most volt egy megint egy aktusom (amennyire tudtam védekeztem.) viszont most ezután nem éreztem semmit, hogy baj lenne, nem is változott a mandulám a mai nap el mentem futni és kevés vizet ittam és arra lettem figyelmes, hogy fáj a torkom és visszatért a tüszős mandulagyulladásom.
Ez milyen betegségre utalhat?
(Én streptococcus-ra gyanakszom.)
Ennyi idő után gyógyítható?
Mit tegyek?
Mekkora és milyen kárt okoz ez?
Válaszát előre is köszönöm.
Tisztelettel Sándor!

Feltétlenül csak HPV szemölcs lehet végbél környékén? Vagy léteznek másfajták is? Nem igazán találtam erre vonatkozólag érdemi információt!
Köszönöm!

Kedves Doktornő.
1hónappal ezelőtt orálisan kielégített egy prostituált, óvszer nélkül. Tünetem nincs és nem is volt, ettől függetlenül szükséges lenne komplett std szűrést csináltatnom a partnerem védelme érdekében?

Egy hete egyiptomban orálisan kielégített egy prostituált, pár napja kellemetlen, égő érzés van vizelés közben. Viszont hasmenésem volt a nyaralás alatt, így az Antinal nevű gyógyszert szedtem. A kérdés, hogy STD vizsgálatot befolyásolja e ez a bél fertőtlenítő gyógyszer, várjak a vizsgálattal két hetet?
Köszönöm előre a választ!

Tisztelt Doktornő!
Évekkel ezelőtt egy véradás során fertőzést fedeztek fel, ezért beszélgetésre hívtak. Kétes eredmény miatt 2 hét múlva ismételt vizsgálatot javasoltak. Erre nem mentem el, viszont évekkel később egy újabb véradás során elvégezték a vizsgálatot, amely ismét problémás volt. A beszélgetés során közölte a doktornő, hogy szerinte nem vagyok fertőzött, viszont ez engem nem igazán győzött meg. Tünetet sosem vettem észre magamon, illetve monogám kapcsolatban élek.
Leírom a vizsgálat eredményét, segítene kiigazodni rajta? Előre is köszönöm!
a-TP_IA reaktív
a-TP_WB-Ig negatív
a-TP_WB-IgG kétes
RPR negatív
Anti-treponema státusz: kétes

Tisztelt Doktornő!
Évek óta nem múló enterococcus faecalis problémám van hüvelyben. Kétszer próbálkoztam kezeléssel különböző orvosoknál, egyik alkalommal olyan erős antibiotikumos kezelést kaptam, hogy a patikus felhivta az orvost, hogy biztos nem irta-e el a dózist. Az sem segitett, mindig csak ellenállóvá vált az antibiotikumra a következő labor szerint.
Több egészségügyi problémám miatt nem futottam neki újabb antibiotikum kúráknak. Partnerem nem volt, tünetem meg csak egy kis szagtalan folyás és érzékenység (fájdalmas érintés), legkisebb gondom nagyobb volt annál.
Most azonban lett barátnőm, és mielőtt neki tudok fogni egy újabb antibiotikumos kezelésnek, fontos lenne tudnom, hogy mekkora eséllyel adhatom át a barátnőmnek sexuális úton.
Emellett meg lehetne valamit használni a tünetek enyhítésére? A kisajkak belső része annyira érzékeny, hogy legtöbbször éles fájdalommal jár a legóvatosabb, nedves érintés is, amit még el lehetne viselni, de minden örömteli érzést pillanatok alatt elűz odalentről. Nem a leg vidámabb és leg könnyebb dolog ugyebár, nagyon óvatosan elkerülni azt a részt, gondolom magától érthetődő...
A legfontosabb viszont, hogy vigyázni akarok a barátnőmre, semmiképp sem szeretném ezt a makacs bacit átadni. Mennyire kell vigyáznunk? Pl. orálisan is?

Jó napot kívánok!
Kérdésem lenne a hpv által okozott nemi szervi szemölcsről és annak kezeléséről.
Bőrgyógyász írt fel Condyline nevű külsőleges oldatott ami által a szemölcs 2nap után már elkezdett fehéredni és szépülni.
A páromat is ki kell vizsgáltatni? (nincsenek tünetei) Illetve ha ki kell vizsgáltatni és őt is érinti a hpv fertőzés, akkor a tünetmentes férfiakat hogyan lehet kezelni?
Fogamzásgátló tablettát szedek (fél éve) és szeretnénk maradni ennél a fogamzásgátló módszernél lehetséges ez?
Mikor lehet újra elhagyni az óvszert?
Válaszát előre is köszönöm!

Üdv Doktornő!Lassan 3 hónapja történik.Alkalmi kapcsolat után, elmentem bőrgyógyászhoz mert áttetsző folyásom lett az aktus után 2 nappal.Látta a tünetet levette a mintát és Azytromicin irt ki szedjem el.2 héttel késöbb megjött az eredmény ,Ureplasmara pozitiv lett.Rögtön vissza is mentem mivel a folyásom abszolult nem mult , akkor kértem új mintavételt és mondta hogy szedjek cifrant (20 szem) van hogy nehezebb kiirtani.5 nappal késöbb megjött az eredmény negativ lett.A folyásom nem mult , beszéltem vele annyit mondott lehetséges egy kis szövödmény mint a post covid van hogy hónapok kellenek mire helyre jön vagy egy kis prostata gyulladás, javasol urologust. Elmentem 2 urologushoz akik megvizsgáltak mindenhogy, semmit nem láttak/találtak egy rahedli pénzért.Elmentem egy másik bőrgyógyászhoz , mutattam neki a péniszem látta a folyást és az apró piros pöttyöket a makkon, Áhh ez nem múlt el, Irt ki mintavétel nélkül Doxicyclin 100mg 2x1 20 napig elszedtem a folyásom akkor se múlt.Jelenleg infektologián vagyok ahol vettek vért elég sok mindenre.Egyenlőre minden eredményem negativ a HPV és a t.Vaginals várom . szinte egyhuztomba ezzel az egész történettel ,kötőhártya gyulladásom is lett a szemem fehéren váladékozik és ilyen gennycseppek jönnek a szem belső feléből az orr felől , 3 magánszemésznél jártam a kiirt antibiltikumos szemcseppek egy rahedli pénzért szintén nem hatottak . Persze rittig összejöttem a volt barátnőmmel. De nem merek vele semmilyen sexuális kapcsolatot létesíteni vele, hozzáérni is alig merek (átölelni)Pszichésen eléggé lehúz és romlik az életminőségem állandóan stresszelek szorongok szétszórt vagyok.Hogy se a húgycsőfolyásom ,ami vizelés után ég is, és a fitymám is állandóan összevan tapadva azóta ,se a szemem nem gyógyúl illetve vizelés után 2x vettem észre,a fitymámon megtapadt ilyen fehér szinű ondó szerű váladek. hatástalan minden eddig.Most kérek egy teljes STD szűrést illetve ondó tenyésztést hátha jutok valamire (Körzeti orvosok hónapokra adnak időpontot, a magánhoz a fizetésemet hordom nem igazan birom eléggé elvagyok keseredve).Tud javasolni valamit? 28 éves férfi vagyok

Kedves Doktornő.
A kislányom, sajnos egy nyilvános fizetős wcben az ülőkéről belecsuszott a wcbe. Azonnal kivettem, át töröltem popsi torlovel, de nagyon aggódom, nem e kapott el valamit. Nem lehet így AIDS-es?
Vigyem esetleg később tesztre? Vagy felesleges? Kell e aggódnom? Köszönöm.

Tisztelt Doktornő
Sajnos elkövetettem a hibát úgy nevezett szex masszázson voltam e és a hölgy óvszer nélkül orálisan elégített ki a végén, rettenetesen aggódom hogy HIV vagy más fertőzést elkaptam. Ön szerint mi az esèjem köszönöm válaszát

Tisztelt Doktornő! 40 fölötti férfi vagyok. Több éve nem volt sexuális kapcsolatom. Sem nővel, sem férfival. Munkámból adódóan időm sem lett volna erre és nem is érdekelt a dolog. 2018 áprilisában vashiányt diagnosztizáltak, 2 E VVT adásával haemosupportációt alkalmaztak. 2019 május elején és 2020 június végén negatív HIV tesztem volt. (NEM gyors teszt) 2022. július elején vérvétel után HIV pozitiv eredményt produkált a szervezetem, úgy, hogy sexuális tevékenységet senkivel nem folytattam. Sem orális, sem anális. Nem kábítószerezek! Kb ez év május elején jártam fodrásznál. Elképzelhető, hogy a 2018-ban kapott vér fertőzött volt, csak akitől levették nála nem volt semmi baj kimutatható (ablakperiódus), valamint elképzelhető hogy a fodrász fertőzött eszközzel vágta a hajam, és felületi hámsérsülés útján bejutott a vírus a szervezetembe? Mennyire járhatok annak utána, hogy akitől kaptam a vért milyen egészségi állapotnak örvend azóta? Válaszát tisztelettel köszönöm.

Kedves Doktornő!
Körülbelül 3-hete kezdtem szexuális kapcsolatot egy hölggyel, majd nagyjából egy hete viszkető hugycső, és enyhe fehéres folyás tünetei jelentek meg nálam. Chlamydiára gyanakszom, így kértem egy alap szűrőcsomagot egy magánrendelőben, amely gonorrheát, és chlamydia trachomatist vizsgál. Ehez ondómintát kellett leadnom, ám én sehol nem találok arról információt, hogy bárhol is vizsgálnak ebből a mintából származó, ilyen jellegű fertőzéseket. A egyik kérdésem az lenne, önszerint kimutatható-e az aktív chlamydia, vagy gonorrhea fertőzés ondóból. A másik kérdésem pedig, hogy pozitív teszt eredményt követően, erre a vizsgálatra alapozva, urológus állíthat-e ki nekem javaslatot, illetve receptet, mivel az általam választott intézményben nem tudnak nekem receptet felírni, ezért háziorvoshoz küldtek, amit én nem szeretnék a kellemetlenségek miatt.
Válaszát előre is nagyon köszönöm:
István

Tisztelt Doktornő!!
Szeretnem megkerdezni , 6 napja volt szexuális kontaktom nővel. És gumit hassználtunk! De viszont volt kölcsönös orál szex is , és ma igy a 6-7 napon tapasztaltam magamon hasmenést , és torokfájást nyirokcsomo megnagyobodast. Es nagyon félek hogy ez a HIV fertőzés leg első tűnetei. Orális úton is el tudom kapni a betegséget? Iletve oralis uton is át tudom adni másoknak? Nagyon szépen megköszöném a válaszát!

Kedves Doktor nő!
1 hónapja volt aktusom egy prostituált hölggyel, amely során gumióvszert is használtam. Mekkora eséllyel lehet ilyen esetben elkapni HPV vírust? Házasságban élek és emiatt nem mertem azóta közeledni a feleségemhez. A Pcr, vagy egyéb szűrővizagálat mennyire megbízható?
Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel,

Kedves Doktornő.
Tavaly október végén kölcsönös orálszexkapcsolatom volt egy hölggyel. Egy hét elteltével fehér szinü lett a nyelvem felszine, égő érzés a nyelvháton és a szájpadlásomon.November végére a torkom is megfájdult. A nyelv garatfelé eső részén tömör csomók nőttek,melyeket a nyelvkaparó használatakor fedeztem fel./Előtte nem voltak./ Decemberben voltam STD és AIDS szűrésen,mely negativ lett. HPV tesztem szintén negativ mely garatból vett mitán alapul. Laborvizsgálatokon baktérium és gomba nem kimutatható. Mindezeket a vizsgálatokat Januárban megismételtem szintén negativ eredményekkel. Január végén mindkét oldali nyirokcsomóim begyulladtak melyet az UH megerősített. Orr fül gégészeten vizsgáltak,kóros eltérést nem tapasztaltak,fogászati vizsgálatot javasoltak. A nyirokcsomóim három héten belül visszahúzodtak, viszont a nyakam mindkét oldalán bőrkiütések keletkeztek melyek azóta is fennálnak. Mindezeken felül Oráldiagnosztikai vizsgálatokon is voltam ott az orvos kliont és augmentin duo gyogyszereket irt fel melyek beszedése után kis javulás volt érzékelhető. Kontroll alkalmával jeleztem,hogy csak egy kis javulást érzek de az orvos úgy látta,hogy szerinte már rendben van.
Fentebb leirt panaszaim azóta is fennálnak. Kérdésem a fent leirtakkal kapcsolatban,mivel a vizsgálatok alapján a nemibetegségek kizárhatók,milyen más fertőzés okozhat ilyen jellegü tüneteket?Milyen további vizsgálatot javasol? Elképzelhető-e valamilyen parazita vagy protozoon fertőzés?
Válaszát előre is köszönöm.

A hétvégén aktusom volt egy prostituálttal óvszerben, illetve orálisan kielégített gumi nélkül. A héten elkezdett égni a hugycsövem és gyakran vizelési ingerem van. Voltam urológián ahol a vizeletmintám alapján történt laborvizsgálat, amely leadása után kb 1 órával a doktor azt mondta minden negatív. Tegnap este vettem be tasakos Monural gyógyszert, amit a doktor felírt nekem a közérzetemet jóval jobbnak érzem azonban még mindig jelen van az égő érzés. Van esélye annak, hogy mégis tripperem vagy egyéb nemi betegségem van?

Kedves Doktornő!
Egy barátomnak körömgombája van. Nála voltam 1 hete, a mosdónál mosakodtam le az intim területeken, és az ágyneműre leültem véletlenül öltözéskor bugyiban. Nagyon aggódom, hogy a mosdó csapjáról, ha ott is volt gomba, belemostam a nemi szervembe, vagy az ágyneműről belém került. Ön szerint lehetséges így elkapni a hüvelygombát, vagy ez inkább belülről alakul ki? Nagyon köszönöm!

Tisztelt Doktornő!
Az orvos azt mondta, hogy valószínűleg Chlamydiam van, de pontosabbat majd a tenyésztés után mond. A gombát ki zárta, mert arra már csinált tenyésztést.
Olyan kérdésem lenne, hogy ha ír fel az orvos gyógyszert, az mikor kezdi kifejteni a hatását? Mikortól nem fertőzök már a gyógyszer szedése mellett? Mert a párom nem tudja el viselni az óvszert, és biztos szeretne együtt lenni közben....

Tisztelt Doktornő!
Van egy kialakulóban lévő kapcsolatom, a férfi külföldön dolgozik, havonta 5-6 napot van itthon. 4 hete, amikor itt volt, a legutolsó nap éreztem, hogy valami probléma van, mert csípett a tusfürdő, csípett a pisi, fájt a szex. Most jutottam el orvoshoz,sarjadzó gomba nem tenyészett ki, el küldték a kenetet további kivizsgálásra, az orvos Chlamydia-ra gyanakszik, írt fel Gynoxin kúpot 3 db.
Viszont én nem vagyok biztos benne, hogy a férfitól kaptam el, akivel alakulunk, mert előtte 1 hónappal is együtt voltunk, és akkor nem volt bajom. Viszont ezek szerint ő el kaphatta tőlem. Neki nem szeretném el mondani, hogy szexuális úton terjedő betegségem van, de őt is kezelni kellene. A gyógyszert nem biztos, hogy be fogja venni. esetleg lehet úgy csinálni, hogy neki az üdítőjébe bele rakom a gyógyszert,az fel olvad és ő meg issza? Vagy hogy lehetne ezt meg oldani, hogy ne tudja meg a fertőzést?

Kedves Doktor!
Egy hónapja a páromnak tripper gyanús tünetei keletkeztek. Elment/elmentünk mindketten orvoshoz, és a tünetek enyhîtésére ő Sumamedet kapott, én pedig Suprax-Zitrocin kombót.
Körülbelül 2 hete jött meg a párom pozitív Tripper eredménye (amit az antibiotikumos kezelés előtt csináltak neki vizsgálatot) amire mindketten megkaptuk az injekciót 1 hete. Orálisan kielégítettem a napokban többször is, és érzek újból a húgycsövemnél, húgyhólyagomnál ilyen érdekes érzést, enyhe kellemetlen nyomást, illetve 1x szeretkeztünk óvszer nélkül is. Más tünetem nincsen, a páromnak semmi. Lehetséges az, hogy az injekció után ennyi idővel visszakaptam a baktériumot?
Válaszát előre is köszönöm!

Tisztelt Doktornő!
Másfél évvel ezelőtt condylomám volt. Akkor ecseteléstől sikeresen el is múlt, azóta nem is volt vele problémám. Most már új partnerem van. Most újra előjött és a nyelvem alatt is találtam két kis fehér kitüremkedést. Lehetséges hogy az is condyloma? Nekem jöhetett újra elő vagy a mostani párom lehet fertőzött? Válaszát előre is köszönöm!

Üdvözlöm!
1 éve kapcsolatban élek, 1 hónapja kijött a gát részemen egy hólyag, amiről azt gondoltam pattanás.. mindenesetre nem zavart akkor, és ugyanúgy szexuális életet folytattunk a párommal. Később megjelent több hólyag,a végbél nyilsomnál is! A nőgyógyászom igazolta hogy condyloma, amire kaptam condyline ecsetelőt. A páromnak semmi tünete, azóta eltelt 3 napos ecsetelés még mindig megvannak a szemölcsök a bőrömet kimarta, és fáj. Mit tudnék rá alkalmazni amivel ha bekenem nem marja meg a szövetet? Illetve normális hogy 3 nap után megvannak még a szemölcsök? És folytassam 4 nap után az ecsetelését? A végbelnyilasomon belül is lehet? Mielőtt nem azonosította az orvos mi ez, éltünk orális, anális szexet is.A nőgyógyászomat kérdeztem van-e további teendőm vele, mondta nem látja szükségesnek, az ecsetelés segíteni fog! Viszont a félelem bennem van, hogy meglehet-e szüntetni ezt a nyavaját? annyi fórumon olvastam, hogy aki elkapja, időről időre visszajön neki.
Köszönöm előre a válaszát! Erzsi

Tisztelt Doktornő, a minap véletlenül felcseréltem a poharam a lakótársnőmmel és az ő poharából ittam amiből előtte ő ivott üdítőt. Ezután kb. 20 perccel szeretkeztem a párommal. Orálisan is kielégítettem és a saját nyálam is rákerült az én nemi szervemre is. Elkaphattam én vagy ő így valamit?
Köszönöm

Jó napot! Évek óta küzdök gyakori vizelési ingerrel, az orvos doxyciklint írt fel.
1.5 napja szedem, a vizelési inger megnőtt és enyhén csíp, ez normális?
Köszönettel.

Egy nem túl igényes, 40-50-es éveiben járó prostinál voltam, volt orál gumi nélkül, majd gumival aktus, de kiszakadt a gumi és az ejakulácio a nő vaginájában ért véget ... Pár napra rá kellemetlen érzés volt vizelésnél, kb másfél hét után orvoshoz fordultam. A vizeletben volt leukocyta, így STD-t kértem, valamint rögtön Suprax és Zitrocin kombót kaptam. Mintavétel húgycsőből volt, utána napokig fájt a vizelés. A gyógyszerek után csak nagyon lassan enyhültek a panaszok, amikor vissza mentem a kontrollra teljesen negatív teszteredményemmvolt (chlam, tripper, ureaplasm, mycoplasm stb) Gomba és baktérium tenyésztés is negatív. A gyógyszert csak a mintavétel után kezdtem el szedni, előtte semmit nem szedtem, viszont Canesten krémmel bekentem a vizsgálat előtt 3-4 nappal a péniszem és egy kevés a húgycsőbe is ment a kremből..
Első kérdésem: Okozhat ez álnegativ eredményt a kibővített STD teszten?
Második: Ha rossz a teszt és chlamydiam vagy gonorrheam volt, a Suprax - Zitrocin kombó mennyire hatásos ezek ellen?
Harmadik: A tüneteim kb másfél hónap után megint jelentkeztek. Néha enyhén csípő égető vizelet, változó intenzitással. A vizelet sugara is néha erősebb néha gyengébb, de urológiai elváltozások nincs a vizsgálat alapján. Kértem másik, már némi gyogyasztol STD szűrést. Ondó baktérium gomba negatív. Húgycső kenetből Gonorreat nem nézett (nem tudom miért, most emiatt vagyok főleg ideges) de minden más megint negatív.
Jelenlegi panaszaim: Vizelés és magömlés után kellemetlen érzés, bizsergo enyhén égő de egyáltalán nem fájdalmas érzés van. Néha erősebb, néha gyengébben.
Hétfőn újra csinálok SZD szűrést húgycső kenetbol. Teljes körűt. Ha az sem mutat ki semmit, vagy esetleg gonorrheat igen, beszedhetem a suprax és zitrocin kombót újra, hogy hátha segít és megnyugodjak, tényleg nem STD bajom van?
Bár akkor mi lehetne?... Előtte sosem volt ilyen fajta problémám.
28 éves vagyok, a jelenlegi párom is beszedte a doki által írt gyógyszert. Neki semmi tünete nincsen, nem is volt. Óvszer nélküli nemi életet élünk már évek óta monogámiaban.... Az esetről nincs tudomása.
Kérem részletesen fejtse ki véleményét a feltett kérdéseimre. Durvább tünetek mint a fájdalom, sárga zöld stb húgycső váladekozas stb nem volt az eset után. Amikor a Canesten krémet használtam, és a húgycsőbe is került belőle, utána volt egy pici vizes - fehéres állagú váladékozásom de csak ha kb kipreseltem a kezemmel. Ez kb 2-3 napig volt, utána már nem.

Tisztelt Dt nő!
Megszeretném kérdezni, hogy kaptam travocort krémet és canesten gomba elleni krémet egyiket este kell használni a travocort a canestent meg reggel a kisajakra mert ott volt candida az a kérdésem hogy amikor be kenem a travocortal este miért érzek égő érzést a bekenés után, de aztán elmúlik egy kis idő után csak ez most vele jár a krémel vagy nem tudom mitől van? Mert 2 hétig kell használni a krémeket holnap lesz az utolsó nap. Lehet e ezután venni hüvelyflóra kupot? Válaszát előre is köszönöm:Tóth Erzsébet

Tisztelt Doktornő!
Chlamydia fertőzést igazoltak nálam egy védekezés nélküli együttlét után, doxycyclint szedtem rá 21 napig. A gyógyszer abbahagyása után 1 nappal óvszerrel közösültünk a párommal, viszont én orálisan kielégítettem. A két hét múlva levő szűrésen negatív lett a chlamydia tesztem, illetve a páromnak is csináltunk gyorstesztet ami szintén negatív lett. Kellene aggódnom visszafertőződés miatt, vagy a gyorstesztek megbízhatóak? Tünet egyébként azóta sincs. Köszönöm válaszát

Chlamydia Trachomatisra írtak nekem fel Doxyciclint 10 napig 2x100mg már két hete hogy abba hagytam , kérdésem , Klion tablettát is írtak fel mellé gondolom gyulladásra, de ha csak a Doxyt szedtem úgy is elmulassza a Chlamydiát?

Kedves Doktornő!
Lassan másfél éve van HPV 16-os fertőzésem, rendszeresen járok nőgyógyászati szűrésre, Lsil az eredmenyem, hasznalom a colpofix sprayt, két oltást már megkaptam, hamarosan a 3.at is., szedem a vitaminokat is, nem dohányzom, egészségesen élek, alapbetegségem nincs.
Kérdésem az lenne, hogy mikor múlik el végre ez a fertőzés, egyáltalán mennyi az esélye, hogy az immunrendszer legyőzi 46 éves korban.
Szájüregben, végbélben ott lehet-e, kellene-e ott is szűrést csináltatni?
Hogyan lehet ezzel úgy nemi életet élni, hogy sem a saját gyógyulásomat nem hatraltatom, sem a partneremet nem veszélyeztetem. Mindig ovszerrel szexeltem, mégis elkaptam, ez nekem már nem biztosíték.

Tisztelt Dr nő! A fenekem felső részén a derekam alatt herpeszem van. Mikor megfázok közben ki szokott jönni. Citológiai vizsgalatra van időpontom. Befolyásolhatja az eredményt? Érdemes lenne inkább megvárni amíg elmúlik?

Tisztelt Doktornő!
7hetes terhes vagyok és az orvos Clamidiát állapított meg nálam.Kaptam receptet,de azt mondta,hogy augusztus első hetében kezdjem el szedni.Ez normális hogy nem most kezdjük a kezelést,hanem később?Válaszát előre is köszönöm.

Tisztelt Doktornő!
A Gonorrhea illetve Klamídia fertőzés kimutatható vizeletből?
Üdv.,
Anita

Kedves Doktornő!
Torokból kitenyésztett Gonorrheam van, amire 1000mg izomba adott Ceftriaxont kaptam.
Kérdéseim az alábbi lennének, kis eligazítást, értelmezést kérnék Öntől:
Minden rezistrencia vizsgálat nélkül, autómatikusan ezt a gyógyszert adják elsőre?
Hogyan hat pontosan az izomba adott injekció (biológiailag), milyen a hatásmehanizmusa (hova jut el a szervezetben)? Meddig lesz a szervezetben az antibiotikum és mit gátol pontosan a baktérium kapcsán? Mennyire effektív ezen gyógyszerezés a torokban kimutott fertőzésre? Amennyiben húgyúti panaszok is társultak, mennyi időn belül kellene elmúlniuk a tüneteknek?
Nagyon köszönöm a kedves válaszát!
Üdv,
P.

Több mint 1 éve tartó hpv fertőzés esetén,(56,66)ami enyhe dysplasias elváltozást okozott a méhnyakon, az immunerősítésen és a védekezésen kívül mit tudok tenni, a mihamarabbi gyógyulás érdekében?

Tisztelt Doktornő!
Segítségét szeretném kérni, egy számomra bizonytalan helyzet megoldásában. Hónapokkal ezelőtt kezdődött a kálváriám, hüvelyi (közösüléskor "dörzsölő", égő érzés) és alhasi fájó érzést, gyakori vizelési ingert, majd már a vizeléskor égő, csípő érzést éreztem. A harmadik nőgyógyász akinél voltam, már végre csinált STD szűrést, amire chlamydia pozitív eredmény jött ki. Mivel várandós vagyok, ezért csak Augmentint tudott felírni, amit be is szedtem, enyhülni kezdtek a tüneteim, de egy külső viszketés kezdődött meg fehér folyással. Patikába elszaladtam, ott Canesten krémet adtak. Az antibiotikum kúra után 3 héttel visszamentem egy kontroll STD-re, illetve kértem az újabb panaszokra gyógyszert, ekkor kaptam Macmiror hüvelykapszulát és mondta az orvos, hogy a külső Canesten kezelést folytassam. Az STD eredményem most negatív lett, DE! ma terhesgondozásra már egy új nőgyógyászhoz kellett mennem, mert az akivel kezdtem, 20 hetes kor fölött már nem vállalt . Az új orvosnak elmondtam, hogy mi történt az elmúlt hónapokban, hogy a Macmirort 2 napja fejeztem be, és egy minimális diszkomfort érzetem van még, segíthet-e, ha valami PH/hüvelyflóra egyensúly visszaállítót veszek, mert vizelést követően egy nagyon-nagyon minimális kis égő érzést érzek, teljesen pontosan be nem határolható helyen ott lent. Erre közölte, hogy ír új antibiotikumot, mert az Augmentin Chlamydiára nem jó egyáltalán, fölöslegesen szedtem és, hogy hiába negatív a mostani tesztem, a Chlamydiát hol kimutatja a teszt - hol nem, ezért én biztos, hogy nem gyógyultam meg. Illetve ezen kívül vegyek Canesten hüvelytablettát, mert az fog segíteni a tüneteimen. A patikában pedig, mielőtt kiadták volna az antibiotikumot ( Azi Sandoz), felhívták a figyelmet, hogy az "OGYI előírat" szerint ezt a gyógyszert terhesség alatt csak életveszélyes esetekben lehet használni és, hogy ők biztos, hogy be nem szednék a helyemben. Azt mondták, hogy nyugodtan kérdezzek meg több orvost is ezzel kapcsolatban, és döntsem el. Kérdésem az lenne a Tisztelt Doktornő felé, hogy lehetséges ilyen valóban, hogy az STD nagy panel szerint teljesen negatív a tesztem eredménye, de a valóságban pedig még továbbra is Chlamydiás vagyok, mert hatástalan ellene az Augmentin? Ha igen, akkor vegyem be az új gyógyszert, ahol semmi nem garantálja, hogy biztonsággal alkalmazható, hiszen nem végeztek még terhes nőknél megfelelő vizsgálatokat vele? Miért kell a Canesten, ha most hagytam abba a vényköteles hüvelytabletta alkalmazását? A szülés még odébb van szerencsére, a második trimeszterben vagyok, de tudom én is, hogy milyen kockázatokkal járhat a kezeletlen Chlamydia fertőzés a babámat tekintve. Lehet esetleg megoldás, ha nem szedek be most semmit, hanem majd kb. egy hónap múlva megismétlem az STD szűrést, hátha az is negatív lesz? Nagyon szépen köszönöm a segítségét! Üdvözlettel: Egy aggódó kismama

Tisztelt Doktornő!
Igazolt Chlamydia fertőzéssel voltam orvosnál 10 napos Doxycylin 100mg-os antibiotikukúrát szedtem végig.
A tüneteim drasztikusan javultak, de még minimális égető érzést érzek vizeletürítéskor. Kellene további antibiotikumot szednem vagy ezek a minimális tünetek hamarosan elmulnak maguktól ?
Köszönöm!
Üdv B,

Üdv!panaszom kb 3 éve kezdődött és azóta is tart ,feleségemmel 12 éve vagyunk együtt,szexuális életünk normális ,semilyen fogamzás gátlót nem használunk,két gyermekünk van,panaszom kb harom éve kezdődött a makk részen piros apro kis holyag szerű valamikkel ami jön ,kicsit hamlik kis gomba ellenes krémmel el is múlik,ez van hogy egy héten elő jön a másik héten nem,de volt hogy egy ket honapig sem jött elő,kicsit kellemetlen az illata a makkomnak mikor ki akarnak jönni ,és ekkor már tudom hogy újra jönnek,már a panaszok mikor ujra es ujra jelentkeztek felkerestem a bőrgyogyaszom akit az elmult pár évben sajnos sajnos ez miatt sűrűn látogattam ,annyira jutott hogy minden féle vizsgálat std bakterium gomba ,feleségemnél is elvégezte ,persze minden negativ lett,hogy a makkom érzékeny azokra a feleségemnél természetessen kelenlévő dolgokra ami a bőrön hüvelybe jelen vannak ,hogy érzékeny vagyok és kész,ovszert javasolja de én nem szeretem,körbemezélést is javasolt de kb egy éve merevedési problémával (39 éves vagyok)urologust kerestem fel,beszéltem az évek ota tarto anaszomrol ,azonnal vagy két honapos antibiotikumos kezeléssel inditott mert hogy a makkon levő tüneteket prosztata gyuladas okozza es nem börgyogyasz feladata ezt kikezelni ,itt is ovszer gyogyszer stb stb,panaszom annyiba javult hogy a merevedesi problémám megoldodott egyem kis celzott tablettával meg az önbizalmam is visszajött,viszont a makkomon a piros kis hamlos pottyok azok ujra es ujra jelentkeztek,kb egy honapja lett egy kicsit durvabb hamlas a makkomon,egybol mentem a borgyogyaszhoz kaparek vetel minta eredmeny klebsiella pneu. Illetve enerococcus facelis,augmentint kaptam meg gumi ,kb ez a harom év történetem ami sok sok magan rendelesre járásba es penzbe kerult,illetve a hazasságom kicsit valsagba is került mert az elkeseredettsegemben sajnos a felesegem is meggyanusitottam már,szeretnem megkérdezni hogy mit javasol mit csináljak,hova menjek,vagy ez mar igy marad ,bele kell törődnöm amit az orvosok is montak hogy van hasonlo eset mint az enyem de nincs leirva a konybe hogy mit csinaljanak ezzel ,nincs ra tenyleg megoldás?köszönöm ha végigolvasta és ha válaszol rá mert nagyon zavar és nagyon el vagyok már keseredve.

Tisztelt Doktornő!
Furcsa égő érzést érzek a húgycsövemben és az alhasamnál, ha vizelek felerősödik. Húgycső folyásom nincsen. Tegnap este óvszer nélkül közösültem egy lánnyal. Lehet ez tripper, ilyen gyorsan tüneteket okozna, vagy csak sima e-coli ferőtés?

Tisztelt Doktornő!
Az lenne a kérdésem, hogy lehet-e, hogy nemi betegség okozza a prosztata gyulladásom? Volt hogy az alkalmi partnerem óvszer nélkül elégített ki orálisan.
Az egész két hónapja kezdődött, amikor égő érzést tapasztaltam vizeléskor. Háziorvosomtól kaptam rá Monural port 2 adagot, el is múlt utána rá pár napra. Egy hónapja újra kezdődtek a tüneteim így elmentem urológushoz, aki enyhe prosztata gyulladást állapított meg. Kaptam rá három doboz Summetrolimot. A tüneteim enyhültek de nem szűntek meg. Érdemes elmenni STD szűrésre?

Tisztelt Doktornő!
Tavaly szeptemberben volt egy egyéjszakás kalandom egy férfi ismerősömmel. Az aktus óvszerrel történt, viszont az orális szex az óvszer nélkül, így érintkeztem az ondójával. Néhány nappal később elkezdett a torkom fájni , elmentem a házi orvoshoz Ő augmentint irt fel , azt beszedtem. Majd az együttlét után 33 nappal elmentem egy Teljeskörű tesztre, hív, szifilisz, Chlamydia. A Chlamydia pozitív lett. Arra szedtem gyógyszert. Arra Doxicyclint írt az orvos. Viszont azóta is hol elmúlik, hol előjön a torokfájás, illetve a szájpadlásomon égő érzést tapasztalok. Arra is írtak fel egy Nystatin nevezetű gyógyszert. Jobbnak tűnt , viszont azóta ismét jelentkeztek a tünetek. Mindehol mást olvasok, így szeretném , hogy orális szex során (ha történt elélvezés)el lehet-e kapni Hív fertőzést? Azóta rettegek, hogy mi lehet a baja a torkomnak, szájpadlásomnak.
Voltam már fül-orr gégészeten számtalanszor, negatívak lettek az eredményeim. Rengeteg antibiotikum kúrán vagyok túl. Már minden rosszra gondoltam és azóta is ezzel az esettel kötök össze mindent, és teljes stresszben élem napjaim. Ön szerint elég volt a tesztek előtt eltelt idő? Illetve mit javasol milyen irányban vizsgálódjunk tovább?

Kedves Doktornő!
Végigolvastam a 'Szűrés' menü alatt található információkat. De 2 kérdésem maradt.
1) Számomra nem világos, hogy mely szűrésekre milyen gyakorisággal kellene elmenni, ebből mi az amit egy TB által támogatott általános nőgyógyászati vizit alatt is megcsinálnak? A többit pedig hol, hogyan, milyen gyakorisággal érdemes.
Jól tudom továbbá, hogy pl.: egy véradás alkalmával is szűrik a vérből kimutatható STD-ket?
2) A másik kérdésem pedig az lenne, hogy egy egyéjszakás alkalom után elég sokáig furcsa volt a folyásom, illetve viszkettem a nemiszervem körül. Sajnos nem mentem el orvoshoz (tudom, tudom...) A kérdésem az lenne, hogy már egyáltalán nem érzek tünetet, de tervezek nőgyógyászhoz menni. Így is kimutatható valami? Illetve, olvastam, hogy egyes STD-k csak sokkal később (évek) okoznak tünetet. Tehát ezek bármikor kimutathatóak?
Köszönöm,
Üdv,
A

Tisztel doktornő! 15 éves vagyok és azzal a kérdéssel vagy problémával fordulok önhöz,hogy közel 1-2 éve hol jobban hol kevésbé van folyásom...színtelen,nem annyira bűzös viszont ez miatt napi szinten használnom kell tisztasági betétet. De nem is viszketek,nem érzek semmi fájdalmat ez miatt csak sima folyásom van. Esetleg előfordulhat hogy ez a serdülőkor miatt van? Vagy valami más lehet a gond?

Kedves Doktornő!
Húgyúti vagy nemiszervi TBC -t nek milyen gyorsan jönnek ki a tünetei?
Új kapcsolat után két héttel jött ki vizelés utáni húgycsőégés, ég a farkam vége, std centrum szerint minden negatív többszöri tesztre meg antibiotikumra is. Azóta eltelt 3 év, tünet kicsit enyhült de ugyanúgy fennáll.
Orális szex után kaptam el.
Most TBC jutott az eszembe, arra még nem teszteltem.
Lassan szaporodik, nem tudom két hét elég-e neki hogy megmutassa magát, de a rutin tesztek nem dobják ki, vérvételes TBC tesztre (QuantiFeron) akarok menni.
Válaszát előre is köszönöm!

Tisztelt Doktornő!
Köszönöm szépen Leventével készített youtube tájékoztató anyagot, nagyon hasznosnak találtam, ugyanakkor felmerült néhány kérdés bennem...
Nem értem mit jelent a gyakorlatban a 6-12 hónap eltűnés alacsony kockázatú HPV vírusok esetében.
Az eltűnés a HPV átadásának 0%-os kockázatát jelenti (nem fertőzök), másképp fogalmazva ha a bőrbe jut a vírus egy átlagos ember immunrendszere 6-12 hónap után ártalmatlanítja teljesen?
Ha jól értettem egy alapos kézmosással a vírus elpusztul, gondolom egy alapos tisztálkodás is sokat jelent a külső nemi szerveken a HPV megtapadása ellen.
A makkomon 2 helyen tűhegyni fehér pattanás szerű tünet jelent meg, amit ecsetelővel (Condyline) kezelek, mennyi idő múlva várhatom a HPV továbbadása kockázata nélküli gyógyulást?
Sőt az számon, a felső ajkamon is vettem észre hasonlót, ezért kellene aggódjak, vagy az mi más lehet? Továbbá, a kézfejemen a hüvelykujj és a mutatóujj közötti ívben is jelentek meg szemölcsök (szinte láthatalan = bőrszínű kisebb hólyagszerű kitüremkedések) lehet az is HPV?!
Ezeket miképp kezeljem?
> tud -e javasolni doktornő valamilyen általános immunrendszert javító készítményt?
> van -e TB támogatású minden HPV-t kimutató szűrés? Ha van/nincs is milyen fajtájú - jó hatásfokkal helyes eredményt adó- teszt elvégzését tetszik javasolni?
Nem teljesen tiszta továbbá a HPV terjedése, ami a hámban tanyázva, azzal érintkezve terjed kizárólag!?
Ondó, nyál, vizeletben, nincs jelen a vírus, hogy az a partnert fertőzni tudja? Amennyiben ezek vivő közegek, hogyan fertőzhetnek?
Köszönöm szépen, az alapos, türelmes válaszát!

Kedves Doktornő!!
A hiv fertőzéssel lenne egy kérdésem. Ezt a labor leletet kaptam :
Vizsgálati minta:
Perifériás vér
Alkalmazott panelek:
CLPD screen panel,HCL panel
Alkalmazott CD markerek:
CD4,CD5,CD8,CD10,CD19,CD20,CD22,CD23,CD25,CD38,CD43,CD45,CD81,CD103,CD11c,CD79b,FMC7,HLA-
DR,K,Kappa,L,Lambda,ROR1
Vélemény:
A perifériás mintában a fehérvérsejtszám 6,19 G/L, melyeknek a
fényszórási tulajdonságok alapján 98%-a volt élő sejt. A lymphocyták
aránya 9%, monocytáké 6%, granulocytáké 85%. A periférián a sejtek
4,7%-a T sejt (CD4/CD8 arány 1,44) és 2,1%-a B sejt, melyek
normál immunfenotípust mutatnak, rajtuk a kappa/lambda arány 1,23, monoklonalitás nem látható.
Vél: a perifériás vérben kóros immunfenotípusú B sejt nem látható.
Nem tudom, hogy jól gondolom-e a cd4/cd8 arány megmutatja a hiv fertőzöttséget. Ha igen, milyen határok között mutatható ki a hiv??? Fertőzött vagyok-e??
Segítségét köszönöm!

Üdvözlöm!
A problémám már 1 évre nyúlik vissza,krónikus prosztata gyulladást diagnosztizált az orvosom.STD-n Haemophilus parainfluenzae tenyészett ki (sok telep).kaptam rá 18 napig 2x500 mg savulint.
nincs égő csípő érzés vizelet ürítéskor sem véres vagy egyéb problémát sem vettem észre.a vizelet tesztcsík negatív.ondótenyésztés még nem volt.
a kérdésem pedig az,hogy okozhatja-e ez a prosztata gyulladásom? kaptam 20 napra sumetrolimot 2x2 ,de mielött beszedném fontos lenne a válasza mert már nehezen bírja az antibiotikumokat a szervezetem.
ezt a baktériumot elkaphattam a páromtól orális szex útján?
Tehát hiába szedek bármit akkor ezt kerülnöm kellene?
Az a legnagyobb gondom,hogy én az élet más területén vagyok fontos,így laikusként nem tudom egyedül megoldani ezt a gondot,a kezelőorvosok pedig csak az adott tünetet kezelik,nem keresnek ok-okozati tényezőt,hogy tisztázódhasson a probléma kiindulása,jellege és kezelésének folyamata.előre is köszönöm válaszát.

Kedves Dr.nö.
P3 as hpv gyanu cytologiam lett. Par evvel ezelott mar volt ilyen , (hpv miatt) es szerencsesen p2 negativva valtozott egeszen 1 eve p2 volt. Sajnos p3 lett, most varom a hpv tipizalas eredmenyet. Paromnal felevvel ezelott a himvesszojen 2 kicsi szemolcs jelent meg. Kisebb nagyobb sikerrel ecsetelte de nem mult el teljesen 1-3 van neki . Nogyogyszaszom klion d 100, fluconazol, es egy huvely gelt javasolt kezdetnek. ( papilocare) nem kerdeztem meg tole, hogy parommal mennyi ido utan elhetunk sexualis eletet. Megtenne hogy segit nekem ebben a kerdesben? Koszonettel L

Tisztelt doktornő! Kb 1 éve tripper fertőzéses volt, a tünetek jelentkezés után 3. napon megkaptam a szokásos injekció. Rá egy hétre bedurrant a prosztatám ami azóta is kitart. Voltam azóta 3 stdn minden negatív. Entero tenyésztett ki 2 alkalommal. Amire kaptam antibiotikumokat az urológus tól. Tőbb hónapja fájnak a könyökeim és enyhén a térdem. Reumatológus adott 5 injekciót amitől enyhűlt de újból erősődnek a fájdalmak. Ez a trippernek lehet a szövődménye vagy más okozhatja? Vagy nem pusztult el az összes tripper baci? Lelkileg ki vagyok 1 éve az orvosokat járom de nem gyógyul a prosztata se és még az izületeim is meg támadta valami. Reumatológus szerint a prosztatámba lévő bacik (entero) antigénjei okozzák. Ez lehetséges?

Tisztelt doktornö!
14 èvvel ezelött volt egy olyan kapcsolatom amiben szerintem elkaptam a szifiliszt, úgyanis minden ami a tüneteket illeti az nekem volt. Èn akkor bár tudtam, hogy baj van, mègis szègyeltem elmenni a nögyógyászhoz. Erre 4 èv múlva szántam rá magam. Az eredmènyem negativ lett. Azóta mèg kètszer megismèteltem ès mindegyik negativ. Kèrdèsem az lenne, hogy ennyi èv után kimutatható e ès ha nem mi a teendö? Hová forduljak?
Válaszát elöre is köszönöm!

Tisztelt Doktornő!
Korábban már írtam Önnek a szúrós szaggal kapcsolatban, illetve, hogy a nőgyógyászom szakvéleménye szerint teljesen rendben vagyok ezen a téren. Azóta urológiai kivizsgáláson is jártam, az eredményem szintén negatív. Azóta is többször jártam már a nőgyógyászomnál és az ő véleménye szerint a hüvelyváladékomnak továbbra sincs fura szaga. Mégis, ahogy a fehérneműre kerül (nem mindig, de előfordul, hogy érzem) szúrós szaga lesz, ami sokszor pár pillanat és elillan. Az lenne a kérdésem, hogy van-e olyan STI kórokozó, amely okozhat szúrós szagú folyást? (bár ezt a lehetőséget kizártuk, mert kislány korom óta fennáll ez a problémám, amikor még nem volt részem ezekhez köthető tevékenységekben).
Segítségét és korábbi kérdéseimre adott válaszait is köszönöm!

