Dr. Szandányi Réka, Dr. Tisza Tímea a Belvárosi Orvosi Centrum bőr- és nemigyógyász szakorvosai várják kérdéseiteket. Bármilyen kérdésed merülne fel a szexuális úton terjedő betegségekkel kapcsolatban, kérdezz bátran. Gyors és pontos választ kapsz tőlünk. A fesztiválokon személyesen is a kérdezők rendelkezésére állunk a STOP STD! sátorban.
<12...32...7576>
Noémi 2021. 03. 04. 11:21

Tisztelt Doktornő!

Kb. 2 hete voltam bőr és nemi beteggyógyásznál mivel az intimterületeken kívülről apró hegyesebb pöttyöket, szemölcsöket fedeztem fel. A doktornő akkor felírt Condilyne ecsetelőt, ő csak kívülről vizsgált meg. Vírusos szemölcs volt, amit jól sejtettem, azzal a gyanúmmal is mentem oda. Ecseteltem, 3+4 napig a leírás szerint, szépen eltűntek itt-ott. Azonban ami ennél jobban aggaszt, az az, hogy a hüvely bemenetnél, a nagyajkakon belül a húgycső alatti részeknél rendellenes kinövések vannak, változó formában, karfiol szerű kinézettel, illetve vadhús kinövéseknek tűnnek amolyan apró kisujj körömnyi méretűek.

Tanácstalan vagyok, hogy ezzel milyen orvoshoz forduljak, mert feltételezem ez is HPV vírusos kinövés. Ahol voltam ott csak a külső területek fagyasztásával/lézerezésével foglalkoznak, a belső területen mely a nyálkahártyát érinti már nem, így fogalmam sincs, hogy ezzel nőgyógyászhoz vagy bőr és nemibeteggyógyászhoz forduljak, aki egyúttal kezelést is tud javasolni, vagy helyben kezelni. Olvastam, hogy adott esetben ezeket (lézerezik?)

Kérném szíves segítségét, hogy célirányosan hova/kihez/ milyen területet érdemes felkeresnem, kihez érdemes fordulnom, ahol ezt a problémát kezelik is?

Nagyon köszönöm!

 
Dr. Szandányi Réka 2021. 03. 04. 18:00
A hüvelybemenetben, és azon belül található szemölcsöket, vagy a húgycső körül, nem lehet ecsetelni, így ezeket valóban orvos tudja eltávolítani. Ha a hüvelybemenetnél beljebb is vannak, akkor nőgyógyász. Ha azon, vagy kívül, akkor bőr és nemigyógyász is. Mind az elektrocauteres "égetés", mind a lézeres eltávolítás megfelelő. Nagyon változó, hogy elvállalják-e, ez általában az adott orvos rutinján és tapasztalatán múlik, nem feltétlen attól függ, hogy állami, vagy magán keretek között kér ellátást. Tájékozódjon, elsősorban telefonon, hogy az Ön által kiválasztott intézményben az adott orvos végez-e ilyen beavatkozást.
Dr. Szandányi Réka a Belvárosi Orvosi Centrum bőr- és nemigyógyász szakorvosa
Zsuzsa 2021. 03. 02. 17:45

Tisztelt Dr.Úr/Nő

Egy visszatérő panasszal fordulnék önhöz!

Először is azzal kezdeném, hogy voltam teljes körű Std vizsgálaton minden eredményem negatív, a Nőgyógyász Dr.nő hüvelyflóra helyreállítást javasolt, mert az jött ki a vizsgálaton, hogy normál flórát tartalmazó baktériumok nem találhatóak a kenetben!

Ezen kívül csináltattam vizelettenyésztést... szintén negatív lett az eredményem!

Voltam urológusnál is, megnézett ultrahanggal semmilyen elváltozást nem

Látott!

Mégis időszakosan, legtöbbször

együttlét után vagy menstruáció után gyakori vizelési ingerrel küszködök, fura diszkonfort érzést érzek az alhasamban, és ilyenkor gyakran látogatom a mellékhelyiséget, éjszaka is legtöbbször kimegyek kétszer vagy többször pisilni.

Olyan mintha felfáznék mindig...

Tudom, hogy Genitális herpesem is van, olykor időszakosan kijönnek a hólyagok, máskor csak a tüneteit érzem, húzódik a combom hátúl, égő érzést érzek a hólyagok megjelenési helyén, de hólyagok nem jelennek meg...önszerint okozhat herpes gyakori vizelési ingert?

Vagy mi lehet ennek az oka ? Ön szerint milyen irányban induljak el ennek a problémának a megszüntetésére, kiderítésére?!

Válaszát előre is köszönöm!

Tisztelettel Zsuzsa

 
Dr. Szandányi Réka 2021. 03. 04. 18:10
Nem valószínű, hogy a panaszát nemi úton terjedő fertőzés, vagy ultrahanggal látható eltérés, pl. vesekő okozza. Így a negatív leletei teljesen érthetőek. Talán olyan urológushoz érdemes fordulni, aki speciálisan női vizelési panaszokkal foglalkozik, bár amíg a hüvelyflórában van eltérés, valószínűleg nőgyógyászhoz fogják küldeni. Vannak olyan nőgyógyászok, akik kimondottan a hüvely flórával foglalkoznak, illetve a kismedencét, mint komplex rendszerrel foglalkoznak, melynek része lehet a kismedence izom tónusának vizsgálata, gasztroenterolgussal való együttműködés is.
Első körben azért érdemes otthon kipróbálni, hogy ha menses után 6 napig használ hüvelyflóra helyreállító kúpot, illetve együttlét után valamelyik bakteriális vaginosis kezelésére való kúpot, akkor nem lehet esetleg megelőzni a tüneteket. Hibát ezzel nem követ el, és jó eséllyel megoldja a problémát.
Dr. Szandányi Réka a Belvárosi Orvosi Centrum bőr- és nemigyógyász szakorvosa
Ancsa 2021. 02. 28. 22:36

 

Tisztelt Doktornő! Régebben írtam már, most kaptam meg a választ, azt hiszem nem teljesen volt egyértelmű a kérdésem. Egy 5 évvel ezelőtti rövid kapcsolatom után 2 évvel kezdtem aggódni, hogy esetleg elkaphattam valamit. Akkor elmentem orvoshoz, aki nagyon alaposan megvizsgált, teljes std szűrést kért, és minden leletem negatív lett szerencsére. A szifilisz miatt aggódom azóta is. Tüneteim nem voltak, az új, 3 éve tartó kapcsolatomban a páromnak sem. Rpr és tpha egyaránt negatív volt, mégsem tudok megnyugodni. Tavaly nyáron válaszolta a doktornő, hogy a negatív leleteim azt mutatják, hogy jelenleg nincs szifiliszem. Erre vonatkozott a kérdésem, hogy mit jelent, hogy jelenleg? Érdemes megismételni a vizsgálatot, mert lehet, hogy két év után lappang? Esetleg lehet olyan, hogy a laborban elcseréltek valamit? Vagy ez a lelet rendben van, nyugodt lehetek? Köszönöm válaszát!

 
Dr. Szandányi Réka 2021. 03. 04. 18:14
Semmilyen vizsgálatból nem lehet 100%-os következtetést levonni. Ha szeretné növelni a vizsgálat biztonságát, és jobban megnyugodni, csináltasson még 1 tesztet. A szifiliszt az immunrendszer képes legyőzni, ebben az esetben viszont azért nincs teendője, mert már nincs mit kezelni. A negatív teszt azt jelenti, hogy vagy soha nem volt szifilisze (és ez a sokkal valószínűbb) vagy az immunrendszere maradéktalanul legyőzte a fertőzést (erre elhanyagolhatóan kicsi az esély).
Dr. Szandányi Réka a Belvárosi Orvosi Centrum bőr- és nemigyógyász szakorvosa
Petra 2021. 02. 25. 17:51

Tisztelt Doktornő!

Nemrégiben voltam hiv szifilisz es hepatitis szűresen amik negatívak lettek utána semmilyen kérdéses esemény nem történt. 1 évre rá újra hiv szűresen szintén negatív. Lett egy anális fekélyem es nemi szemölcseim is. Hpv teszt 31 es. Szemölcsöt okozót nem mutatott ki. Lehetséges a hiv? Két negatív tesztem van de lehet rosszul megvizsgalni a vért? A labor papírokon 6 nap telt el a levétel és a vizsgálat utan. Köszönöm

 
Dr. Szandányi Réka 2021. 03. 04. 18:15
A HIV teszt nagyon megbízható, 2 negatív eredmény mellett, biztos, hogy nem HIV okozza a tüneteit.
Dr. Szandányi Réka a Belvárosi Orvosi Centrum bőr- és nemigyógyász szakorvosa
Zsófi 2021. 02. 24. 15:11

Tisztelt Doktornő!

Tényleg nem írtam le előző kérdésemben, hogy milyen tesztek történtek.

Én az 51. napon mentem el HIV tesztre. Negyedik generációs HIV teszt volt, amit laborban néztek.

Az exem 41-42 nap után ment el hasonló tesztre. Az is negyedik generációs HIV teszt volt és laborban végzett.

Ez konklúzívnak tekinthető vagy ajánlott 3 hónap elteltével megismételni a korábban felsorolt tüneteket figyelembe véve?

Köszönöm.

 
Dr. Szandányi Réka 2021. 03. 04. 18:16
Nem szükséges, ezek a teszt eredmények teljesen megbízhatóak.
Dr. Szandányi Réka a Belvárosi Orvosi Centrum bőr- és nemigyógyász szakorvosa
Zsófi 2021. 02. 22. 14:37

Tisztelt Doktornő!

Szíves segítségét szeretném kérni. December nyolcadikán voltam együtt a már exemmel. Szex, orális szex, anális szex nem történt, de más igen (azaz ondóval érintkeztem és csók is volt).

2 hétre rá torokgyulladásom volt nyirokcsomó duzzanattal. Újabb két hétre rá ismét begyulladt a torkom és erősen fájt a fejem. Majd a szemem kétszer is erősen begyulladt.

Az exem 41 nappal az eset után elment laboratóriumi tesztet csináltatni, ami negatív lett. Én 51 nap után jutottam el orvoshoz. Azt is laborban vizsgálták meg és negatív lett. Mindkét teszt negyedik generációs volt.

Ön szerint a tünetek és a fent említett eset miatt ajánlott lenne még egy teszt elvégzése vagy egyszerűen valami más okozta a tüneteimet?

Köszönöm.

 
Dr. Szandányi Réka 2021. 02. 24. 14:28
Nem írta le, milyen tesztek történtek. Amennyiben STD teszteket végeztek a partnerénél, és Önnél is (ebben az esetben garat-váladékból) és azok negatívak lettek, egészen nyugodt lehet. Összességében a panaszai vírusos felső léguti betegégre utalnak, de a tesztek elvégzéséből baj nem lehet.
Dr. Szandányi Réka a Belvárosi Orvosi Centrum bőr- és nemigyógyász szakorvosa
András 2021. 02. 22. 12:29

Kedves Doktornő!

Tavaly 30 nappal egy meggondolatlan esemény után STD labor(HIV,szifilisz,Hepatitis C,Herpesz)illetve PCR 3as panel(ureaplasma,chlamydia,gonorrhea) vizsgálatot végeztettem.Minden eredmény negatív lett.

Viszont az utóbbi időben testszerte egyre több piros,anyajegyhez hasonló kiütést vélek felfedezni.

Érdemes lenne esetleg újra valamelyik tesztet megcsináltatnom?

Válaszát előre is köszönöm!

 
Dr. Szandányi Réka 2021. 02. 24. 14:30
Nem a nemi úton terjedő fertőzésre gondolnék elsőképpen, az anyajegy-szerű képletek megjelenésekor. Bőrgyógyászaton mutassa meg, pontos diagnózissal könnyebb az okokról nyilatkozni.
Dr. Szandányi Réka a Belvárosi Orvosi Centrum bőr- és nemigyógyász szakorvosa
Kovacs Gusztav 2021. 02. 21. 16:29

Tisztelt Doktornő!

Meglatogattam egy masszazsszalont, itt erotikus masszazsban volt reszem, illetve ugynevezett csuszkamasszazs is tortent es nem vagyok benne biztos, hogy a holgy nemi szerve erintkezett-e a piniszemmel vagy sem. Lehetseges-e igy barmilyen STD-t elkapni?

A masszazs masnapjan viszketett a peniszem, piros foltok jelentek meg rajta es lehamlott. Ezek a tunetek elmultak. Viszont megfigyelheto a makk es fityma bellemezenek a szarazsaga, illetve ezeknek a kivorosodese furdes utan(a szokasos tisztalkodoszereket hasznalom). Illetve ez a kipirosodas maszturbalasnal is elojon közvetlenül magömlés utan, de par perc utan elmulik. A makkom szine is megvaltozik neha, korabban mindig rozsaszin volt, az utobbi idoben enyhen sotetebb a pereme, picit kekes-lilas. Tovabba problemas lett a herezacsko bore, ami szinten piros, de nem faj, nem viszket, nem hamlik. Tobb mint ket honapja allnak fent a tunetek.

Semmillyen folyasom sincs es vizeleskor sem erzek csipo erzest.

Ön szerint mitol lehet illetve kizarhato-e az STD? Milyen vizsgalatot javasol?

Valaszat elore is koszonom!

 
Dr. Szandányi Réka 2021. 02. 24. 14:33
Az STD betegégeket a tesztek elvégzésével lehet kizárni. Mivel úgy látom a leveléből, aggódik, arra bíztatnám, végeztesse el őket, és utána teljesen nyugodt lehet. A fent leírt tünetek inkább tűnnek ekcémás jellegűnek, azaz nem-fertőző bőr gyulladásnak. Téli hónapokban ez nagyon gyakori, főleg érzékeny bőrű embereken, a megfelelő gyulladáscsökkentő, vagy hidratáló készítmény használata mellett általában tünetmentessé tehető.
Dr. Szandányi Réka a Belvárosi Orvosi Centrum bőr- és nemigyógyász szakorvosa
HSV 2021. 02. 17. 21:46

Kedves Doktornő!

Intim herpeszről szeretnék érdeklődni, amely évi 2-3 alkalommal okoz nálam tünetet (nő vagyok). Természetesen tünetes időszakban kerüljük az együttlétet a párommal. A kérdésem az lenne, hogy tünetmentes időszakban csak óvszerrel védekezhetek a párommal? Óvszer nélkül mindenképp elkapja? Vagy mivel nekem vannak tüneteim így pontosan tudom, hogy mikor aktiválódik? Voltam bőrgyógyásznál és nőgyógyásznál is akik azt mondták, hogy ugyanúgy működik, mint az ajakherpesz vagyis a tünetek elmúlása után óvszer nélkül is együtt lehetünk, viszont sok helyen azt olvastam, hogy tünetmentesen is fertőzhet a herpesz. Ez utóbbi nem csak arra vonatkozik, hogy aki hordozó, de sosincs jellegzetes tünete, ő az aki fertőz tünetmentesen? Köszönöm szépen előre is a válaszát!

 
Dr. Szandányi Réka 2021. 02. 18. 12:13
Azt hiszem egészen biztos, 100%-ban igaz információt senki sem tud Önnek adni. Sokan hordozzák a herpesz vírust tünetmentesen, és általában a partnerek nem kapják el. De néha valaki mégis. A szakirodalom szerint nem lehetetlen a fertőzést tünetmentesen átadni, de ismétlem, ez azért nem jellemző. Ezt úgy gondolom a partnerével kell megbeszélni, hogy ő hogyan viszonyul egy esetleges fertőzéshez, hiszen alapvetően nem egy veszélyes vírusról beszélünk.
Dr. Szandányi Réka a Belvárosi Orvosi Centrum bőr- és nemigyógyász szakorvosa
Ildi 2021. 02. 17. 16:01

Tisztelt Doktornő!

25 éves nő vagyok. Három évvel ezelőtt egy férfi orálisan kényeztetett (a múltjáról semmit sem tudok, és az orális szexet én nem viszonoztam neki), sajnos meggondolatlan voltam és nem védekeztem. Se előtte, se utána nem voltam senkivel. Milyen betegségektől kell hogy féljek? Ön szerint elmenjek-e egy STD tesztre? Előre is köszönöm a választ.

 
Dr. Szandányi Réka 2021. 02. 18. 12:14
A 3 évvel ezelőtti, kizárólag orális szex miatt ne menjen STD vizsgálatokra, és úgy gondolom nem is kell tartania semmilyen nemi betegségtől.
Dr. Szandányi Réka a Belvárosi Orvosi Centrum bőr- és nemigyógyász szakorvosa
Imre 2021. 02. 15. 21:03

Tisztel Doktornő!

Olyan kérdésem lenne, hogy Mycoplasma genitalium teszten pozitív lett és Ureaplasma is pozitív lett, kaptam antibiotikumos kezelést (Doxycylin 20 szem) és egy időre el is múltak a tünetek, majd hirtelen vissza tértek, és az orvosom újra elküldött tesztelésre és most várjuk újra az eredményt, de most semmilyen gyógyszert nem kaptam, tünetek azóta is vannak. Arra lennék kiváncsi, hogy ön mit ajánlana? Esetleg keresek másik orvost, vagy ez a szokványos eljárás? Illetve annyit mondott, hogy teljes önmegtartóztatás, ebbe az önkielégítés is bele tartozik?

Válaszát előre is köszönöm!

 
Dr. Szandányi Réka 2021. 02. 18. 12:17
Attól függ, milyen tünetek tértek vissza. Ezeknek a fertőzéseknek a kezelése néha küzdelmes, át kell gondolni, milyen antibiotikumot mennyi ideig adunk, és hogy a partner megfelelően lett-e kezelve, például. Az önmegtartóztatás nem feltétlen szükséges, illetve ha nagyon szigorúan, mindenhez használnak óvszert, és mellőzik az orális szexet, lehetnek együtt is.
Dr. Szandányi Réka a Belvárosi Orvosi Centrum bőr- és nemigyógyász szakorvosa
Lili 2021. 02. 13. 21:04

Köszönöm válaszát!

Lenne még egy utolsó kérdésem. Nálam kimutatták az ureaplasmát és kaptam 3 nap azitromicint amit a párom is ugyanúgy be szedett. Nem múlt el úgyhogy, Kaptam 10 nap doxicyklint úgy néz ki jobb lett tőle. A párom volt std teszten az antibiotikum előtt neki negatív lett. Szükséges neki is beszedni a doxyciklynt vagy elég volt a 3 nap azitromicin? Ő tünetmentes volt előtte is.

 
Dr. Szandányi Réka 2021. 02. 18. 12:18
Nem, ha se tünete, se pozitív tesztje nincsen, ő ne szedjen antibiotikumot.
Dr. Szandányi Réka a Belvárosi Orvosi Centrum bőr- és nemigyógyász szakorvosa
Ildikó 2021. 02. 12. 08:50

Tisztelt Doktor Úr/Nő!

27 éves nő vagyok. Kb. 1,5 éve nemi szervi szemölcsöm volt (sajnos gyakori partnerváltás miatt) amik nagyon hamar elmúltak ecsetelővel. Ezek azóta sem jöttek vissza. Viszont kb a nemi szervi szemölcsök megjelenésével egy időben a nyelvem alján párhuzamosan két csíkban a nyelvfék mellett kb. 4-4 kilógó hússzínű nyúlvány keletkezett. Ezekkel nem is foglalkoztam sokáig mert nem fájtak és semmi tünet nem volt. Most a napokban azt vettem észre, hogy fáj a nyelvem alja ha felrakom a nyelvemet a szájpadlásra és kicsit ráfeszítek ezért megnéztem. Teljesen eltűntek ezek a kilógó nyúlványok viszont a nyelvfék alatt nagyon vékonyan kis területen berepedt és nagyon kicsit vérzett is. Másnapra ez elmút, a repedés helyén vékony fehér kis csík látható viszont az egyik leesett nyúlvány helye nagyon érzékeny ott kicsit pirosabb is és egy teljesen fehér kisebb nyúlvány volt amit megdörzsöltem erősebben is lejött. De a helye még mindig fáj mikor a nyelvemet a szájpadra teszem.

Kérdésem, hogy hogyan tűntek el a hússzínű nyúlványok, illetve most miért fáj az egyiknek a helye és miért keletkezett rajta egy fehér kis kinövés?

Nagyon megijedtem, hogy valami komolyabb baj lehet.

Köszönöm válaszát.

Üdv, Ildikó.

 
Dr. Szandányi Réka 2021. 02. 13. 09:37
Semmiképpen nem gondolom súlyos betegségnek, ezzel együtt meg kéne hogy vizsgálja szakember. Szájsebészeten tudnak ebben segíteni, és amennyiben úgy ítélik meg, hogy szükséges-további vizsgálatokat végezni.
Dr. Szandányi Réka a Belvárosi Orvosi Centrum bőr- és nemigyógyász szakorvosa
Lili 2021. 02. 11. 19:44

Az std teszten ureplasma pozitív lett, 3 hónapja szenvedek húgycső fajdalomtől diszkomfort érzés től.

Be szedtem erre 3 nap azitromicint, majd mivel semmitsem hatott 10 nap oxiciklynt, most fejeztem be szintén semmi nem múlt el.... Kiegészítésnek mycosyst gomba ölőt kaptam 1db ot.sajnos nagyon rosszul viseltem a kúrát hányinger szédülés a gyógyszertől... Mi a teendő, lehet hogy csak a húgycső maradt begyulladva és majd helyre jön? Hüvelyem is fáj de folyás nincs.... Tanácstalan vagyok..

 
Dr. Szandányi Réka 2021. 02. 13. 09:41
Sajnos vizsgálat nélkül érdemben nem tudok tanácsot adni, meg kellene vizsgálni, hogy van-e a méhnyakon gyulladás, mi okozza a hüvely fájdalmat. A vizelési panasz elképzelhető, hogy nem szűnik meg a kezelés után azonnal, több antibiotikumot emiatt nem javasolnék, inkább a normál flórát kéne helyreállítani, és nem recept köteles készítményekkel megpróbálni a húgycső nyálkahártya helyreállítását segíteni (pl. tőzegáfonya, UTIPRO stb.) Ha a vizelési panasz megmaradt, a következő lépés urológia lehet.
Dr. Szandányi Réka a Belvárosi Orvosi Centrum bőr- és nemigyógyász szakorvosa
Imre 2021. 02. 11. 15:55

Tisztelt Doktornő!

Kérdésem az lenne, hogy ha valami féle nemi betegséget kezelnek, és az önmegtartóztatás az a maszturbációra is kiterjed? Vagy azt lehetséges csinálni?

 
Dr. Szandányi Réka 2021. 02. 13. 09:42
Az attól is függ, milyen betegségről van szó, de nagy általánosságban nem kell a teljes önmegtartóztatás.
Dr. Szandányi Réka a Belvárosi Orvosi Centrum bőr- és nemigyógyász szakorvosa
Ernő 2021. 02. 10. 13:58

Tisztelt doktornő!

Úgy egy éve alkalmi kapcsolatom volt egy ismeretlen hölggyel, és sajnos a védekezésre nem fordítottam kellő figyelmet, az orális szexet óvszer nélkül csináltuk. Rá pár hónapra megjelentek a makkomon miniatűr szemölcsök, amiket szinte alig látni. Volt HPV tesztem kétszer is, mind a kettő negatív lett.

A nemibeteg gondozóban Condyline ecsetelőt írtak fel ami el is mulasztotta a szemölcsöket, de rá pár hétre visszatértek. Majd ismét felírták az ecsetelőt, de a szemölcsök ismételten visszatértek. Az orvos most a körülmetélést illetve a lézeres kezelést javasolta, mert szerinte úgy könnyebb lenne megszabadulnom a szemölcsöktől.

Én a körülmetéléstől egy kicsit félek, és abban sem vagyok biztos, hogy segítene.

Ön mit tanácsolna? Feleslegesen nem szeretném körülmetéteni magam, a szemölcsöktől viszont szeretnék megszabadulni.

Előre is köszönöm a válaszát!

 
Dr. Szandányi Réka 2021. 02. 11. 12:39
Leírása alapján nem tartom teljesen biztosnak a diagnózist, a negatív HPV teszt is a condyloma ellen szól, illetve a lefolyás sem teljesen típusos. Az, hogy az ecsetelőtől eltűnik, nem bizonyítja a vírusos eredetet, hiszen hámlasztó is van benne, akár megnagyobbodott faggyúmirigyeket is el lehet vele tüntetni (átmenetileg) ha valaki elég kitartó. Első körben tehát azt javasolnám, hogy tünetes állapotban keressen fel HPV témakörben rutinos bőr-és nemigyógyászt.
A vírusos szemölcsök kezelése nem tartozik a körülmetélés javallatai közé, azaz, emiatt semmiképp nem indokolt elvégezni. Én tartózkodnék bármilyen műtéttől ebben a helyzetben.
Dr. Szandányi Réka a Belvárosi Orvosi Centrum bőr- és nemigyógyász szakorvosa
Árpád 2021. 02. 08. 11:23

 

Tisztelt doktornő. Korábban 2021 1. 3. Án írtam önnek. Szóval a visszatérő tünetek főleg a hugycsö végén jelentkező fájdalom ,szuro érzés, kipirosodás,enyhe váladekozás,és kissé megdagad a hugycső vége. Emellett medence tájékán enyhe nyomo fájdalom lép fel. Antibiotikumok hatására mindezek csak enyhülnek de nem múlnak.

 
Dr. Szandányi Réka 2021. 02. 08. 14:41
Ha történt antibiotikum kezelés, és nem oldotta meg a problémát, akkor többször nem érdemes a kúrát ismételni.
Dr. Szandányi Réka a Belvárosi Orvosi Centrum bőr- és nemigyógyász szakorvosa
Janos 2021. 02. 02. 16:40

 

Tisztelt dr nő.Az ablakperiodusrol szertenem kerdezni,hogy szfilisz illetve HIV estén mennyi az ablakperiodus?Vagyis mikortól aktualis a vizsgálat az ominozus esemény utan.Magyaran ha ma voltam együtt valakivel akkor mennyit kell várni a teszt elvegzeseig? Köszönettel Janos.

 
Dr. Szandányi Réka 2021. 02. 04. 13:48
Ez laboronként és technikánként változó, de nagy általánosságban 4-5 hét szokott lenni. 5 hét már biztosan elegendő.
Dr. Szandányi Réka a Belvárosi Orvosi Centrum bőr- és nemigyógyász szakorvosa
Janos 2021. 02. 02. 10:23

 

Tisztelt Dr nő.Problemam a következő lenne.Sajnos volt egy ketes együtt letem ahol az oralis szexhez amit reszemre végzet a hölgy nem hasznaltunk óvszert.Masnapra a makkom foltos lett valamint a az egyik oldla a herezacskonak..Hamlott canestenenl kentem amitől eltunt neha vissza jott.Majd begyulladt a bőröm azon a részen.Mivel bem mult el kb 2hetre ra elmentem egy Bőr es nemi gyogyaszhoz.Aki azt mondta kontakt dermitis.Trovakort kremet irt fel.Ami addig vokt hatasos a míg kenegettem.Ugyanugy vissza gyulladt.Magam meg nyugtatasara esemny utan vegeztettem kb 3hetre 4es panel vizsgálatot.Szifilisz Hiv tesztett.Szifilisz illetve HIV tesztet az esemeny után megismeteltek 9hetre.Kerdesem az lenne,hogy a negativ tesztek mennyire lehetnek biztosak.Szulseg van e on szerint ujab hiv szifilisz tesztre?Hiv illetve szifilisz teszre.Talan az elso tesztek koraiak voktak mind negativ lett.Az esemeny utani 9.hetre vegzetek is negativak.Az esemeny november legelejen torten.Az elso tesz nov17.e Masodik január 7.Meegnyugodhatok e a masodik HIV illetve szifilisz teszt utan,hogy ez a két betegseg kizarhato e?

 
Dr. Szandányi Réka 2021. 02. 04. 13:50
A leírása alapján nem gondolnék fertőző betegégre. A tesztek ismétlésére nincs szükség, különösen, hogy bőrgyógyász is látta. Ha az allergiás tünetek nem múlnak el Travocort-ra, akkor a terápiában lehet továbbmenni, van még lehetőség bőven. A későbbiekben pedig, amikor már tünetmentes, lehet végeztetni allergia vizsgálatot is.
Dr. Szandányi Réka a Belvárosi Orvosi Centrum bőr- és nemigyógyász szakorvosa
Csörgő Emma 2021. 01. 26. 23:38

 

Szóval én 12 éves vagyok és van valami fehér folyasom és nem tudom hogy ez mi kérem segítene ?

 
Dr. Szandányi Réka 2021. 02. 04. 13:51
A fehér színű hüvely folyás, ha nincs egyéb panasz, teljesen normális jelenség. Nem kell emiatt orvoshoz menni, vagy bármilyen kezelést használni.
Dr. Szandányi Réka a Belvárosi Orvosi Centrum bőr- és nemigyógyász szakorvosa
Kálmán 2021. 01. 24. 08:52

Kedves Doktornő!

2020. februárban volt egy szexuális együttlétem, amely után többször 2,3 és 5 hónappal csináltattam teszteketet (HIV, Hepatitis B és C illetve szifilisz), melyek negatívak lettek. Most megjelente egy piros folt a bal tenyerem közepén, illetve pár piros folt a jobb kézfejemen. Ön szerint kellene még esetleg ellenőrző teszteket csináltatnom? Annyit még elmondanék, hogy tavaly júliusban szívburokgyulladásom volt és az ott elvégzett vizsgálatok is negatív eredményt mutattak.

Válaszát előre is köszönöm.

 
Dr. Szandányi Réka 2021. 02. 04. 13:53
A tesztek eredményét elfogadhatónak tartom, ezek miatt a bőrtünetek miatt nem szükséges ismételni. Inkább bőrgyógyászaton lehetne megmutatni a tüneteket.
Dr. Szandányi Réka a Belvárosi Orvosi Centrum bőr- és nemigyógyász szakorvosa
Anna 2021. 01. 18. 23:52

Kedves Doktornő!

Pár éve, egy STD szűrés alkalmával kiderült, hogy ureaplasma pozitív vagyok. Azóta kikezeltek, ma már negatív az eredményem. De 2014-ben autoimmun beteg lettem, és előtte 2012-ben volt utoljára szexuális kapcsolatom. Első kérdésem az lenne, hogy két év után kialakulhatott-e emiatt a fertőzés miatt az autoimmun betegség? Illetve lehetséges ez, hogy 2012-től 2018-ig bennem volt a baktérium? Köszönöm előre is a válaszát!

 
Dr. Szandányi Réka 2021. 02. 04. 13:55
Az Ureaplasma egészen biztosan nem okozott autoimmun betegséget. Nagyon hosszú ideig jelen lehet, be is épülhet a hüvelyflórába, akár évekig is. Viszont nem csak nemi úton kerül oda, szóval egyáltalán nem biztos, hogy mástól kapta el, és ha jelenleg negatív, akkor főleg nem érdemes ezen gondolkodni.
Dr. Szandányi Réka a Belvárosi Orvosi Centrum bőr- és nemigyógyász szakorvosa
Lili 2021. 01. 18. 09:19

Azt szeretném kérdezni, hogy voltam nőgyógyász áll std szűrés én, kefével vette le a mintát méhnyakról chlamydia gyanúval, de előtte még ultrahangozott és ahoz ugya használt vazelint az lenne akérdésem hogy ez nem befolyásolja az eredményt vagy így is biztosan kimutatható? Mert azt olvastam hogy semmit sem szabad előtte használni és így is ha beigazalodóna egy régebb óta fenn álló dologról van szó szóval nem hiszem hogy könnyű lenne kimutatni, illetve itthoni teszt negatív lett és 2 hónapja szedtem cifránt 5 napig a teszt előtt (panaszok: baktérium nélküli húgycső fájdalom)

Köszönöm előre is a válaszát.

 
Dr. Szandányi Réka 2021. 02. 04. 14:27
Sem a 2 hónapja szedett antibiotikum, sem az ultrahanghoz használt gél nem befolyásolja a teszt eredményét.
Dr. Szandányi Réka a Belvárosi Orvosi Centrum bőr- és nemigyógyász szakorvosa
Farkas Tamás 2021. 01. 16. 18:46

Tisztelt Doktornő!

Nagy hibát követtem el, ugyanis igénybe vettem egy fizetős szexuális szolgáltatás. Orális szex történt óvszer nélkül. Kértem HIV, szifilisz és Hepatitis C teszet is (A-ra és B-re oltva vagyok). Nagyon aggódom (tesztekre még napokat kell várni), hogy elkaptam valamit és bűntudatom is van a meggondolatlanságom miatt. Milyen teszteket végeztessek még? Köszönettel

 
Dr. Szandányi Réka 2021. 02. 04. 14:29
Javasolható még Chlamydia és Gonorrhoea kizárására PCR vizsgálat, mely a húgycsőből történik.
Dr. Szandányi Réka a Belvárosi Orvosi Centrum bőr- és nemigyógyász szakorvosa
Boglárka 2021. 01. 11. 11:22

Kedves Doktornő!

Hüvelygomba esetén történt orális kielégítés során a partnerem produkálhat tüneteket?

Köszönöm!

 
Dr. Szandányi Réka 2021. 02. 04. 14:29
Nem életszerű, hogy a hüvelygomba kórokozója, ép immunrendszerű emberen szájnyálkahártya tüneteket okozzon.
Dr. Szandányi Réka a Belvárosi Orvosi Centrum bőr- és nemigyógyász szakorvosa
Georgina 2021. 01. 09. 04:30

 

Jó napot! Helyeztek fel dupla JJ katétert a hugycsövembe. Kérdésem az lenne hogy így élhetek szexuális életet? Köszönöm válaszát.

 
Dr. Szandányi Réka 2021. 02. 04. 19:05
Ezt a katétert a húgycsövön keresztül helyezik fel, de igazából feljebb van, a hólyagból indul a vese felé. Lehet vele nemi életet élni, óvatosan, az egyetlen veszély, hogy lecsúszik, de ha vigyáznak, nem fog.
Dr. Szandányi Réka a Belvárosi Orvosi Centrum bőr- és nemigyógyász szakorvosa
Péter 2021. 01. 04. 22:38

Kedves Doktornő,

Évekkel korábban volt a péniszemen egy fájdalmas gyulladt folt, ami kb 2 hét alatt meggyógyult magától, ezért akkoriban nem tulajdonítottam nagy jelentőséget neki. 3-4 évvel később olvastam a szifiliszről és megrémültem, hogy szifilisz lehetett, ezért elmentem szűrésre.

A IgG/IgM/ELISA teszt negatív lett, viszont a Syphilis RPR pozitív, de a véleménynél az szerepelt, hogy "Az RPR pozitivitás a specifikus Treponema antitestek hiányában valószínűleg biológiai aspecifikus pozitivitás (BAP) eredménye. Szükség esetén ismétlés javasolható."

2 majd 10 hónappal később újra megismételtettem a tesztet, mindkét esetben negatív lett az ELISA és a RPR eredménye is. Csak ez azóta sem hagy nyugodni. Ezek a tesztek képesek egy fertőzést évek után is kimutatni?

 
Dr. Szandányi Réka 2021. 02. 04. 14:41
Igen, képesek. A többszöri tesztelés eredménye megnyugtatóan kizárta Önnél a szifiliszt. A BAP nem ritka, ahogyan Ön is írta, ez nem egy specifikus vizsgálat, a szervezetben zajló egyéb fertőzések, akár egy korábbi influenza is össze tudja zavarni. Így, hogy aztán a későbbi teszteknél már rendben volt, valószínűleg valamilyen átmenti antitest termelés okozta, más kórokozó ellen.
Dr. Szandányi Réka a Belvárosi Orvosi Centrum bőr- és nemigyógyász szakorvosa
Àrpàd 2021. 01. 03. 00:10

 

Tisztelt doktornő! 1 éve clamydia trehomatis (elnézést a pontatlan leirasèrt) diagnosztizàltak std szűrésen. Tünetek is jelentkeztek. A probléma az hogy akkor 3 felé antibiotikum kúra történt , viszonylag rövid ideig tartó kuràk. De amint abbahagytam visszatért minden tünet. Ezután àt lettem irányítva urologushoz,aki már prosztata gyulladást állapított meg, valószínűleg ebből kifolyólag. Már fél éve kezel a második fajta antibiotikummal,de állandóan visszatérnek a tünetek amint véget ér. Sőt néha a gyógyszer mellett is érzem hogy a húgycső nincs rendben. Ahogy véget ér a kúra ,ami már az 5. Fajta gyógyszert jelenti,azonnal súlyosbodik a tünet. Az antibiotikumoktol kezdem félteni az egészségem. Mit tehetnèk még hogy eredményes legyen végre a kezelés. Válaszát előre is nagyon köszönöm!

 
Dr. Szandányi Réka 2021. 02. 04. 14:46
Egy dolgot nem írt le, hogy az antibotikum után visszatérő tünet, az micsoda. Hogyha ez egy húgycső diszkomfort, vagy fájdalom, akkor amiatt ne szedjen több antibiotikumot. Úgy ahogyan írja, hosszú távon rosszat tesznek a bél, és a bőr saját flórájának is. Egy lezajlott húgycső gyulladás után nagyon hosszú idő lehet a szövetek teljes regenerációja. Ha a fájdalom befolyásolja az életét, akkor azt kell csillapítani, fájdalomcsillapítóval, illetve fizikai módszerekkel, gyógytornával, kismedencei relaxációval.
Dr. Szandányi Réka a Belvárosi Orvosi Centrum bőr- és nemigyógyász szakorvosa
András 2020. 12. 29. 16:29

Tisztelt doktornő

2 éve nemi kapcsolat után 5nappal égő érzés jelent meg a makkon, valamint piros kiütések.

10 doxiciclyn, es 7nap klion szedés után sem múlt el. Sőt húgycső gyulladás lett, valamint a herezacskom bepirosodott és égett. Ezután mentem szűrő vizsgálatra, ahol clamidya,gonorhea negativ lett.

Enterococus, és enterobact tenyészet ki.

Ciprofloxacin,és augmentin után ezek is eltűntek,de közben 2 alkalommal reggel első vizelés előtt fehér színű egy csepp váladék ürült. Rossz kozerzett mellett hideg razas, és egyéb tünetek voltak kb.6honapig.

Ezután 14 nap 1gr ceftriaxon iv. És 3 1gr ceftriaxon im. Beadás után elmúltak a tünetek. Gonorhea továbbra is negativ lett.

Azóta prosztata, és impotencia gondjaim adódnak, valamint égő, bizsergető érzés van here tájékán.

A kérdésem az lenne, hogy esetlegesen lehetséges e,hogy fertőzésem lenne vagy a panaszokat esetleg a szövődmények okozzák?

Antibiotikum szedese után történt a vizsgálat gonorhea szuresre, ugy lett negativ de az összes tünet arra utalt.

Talán még arra gondolok hogy esetleg lelki eredetű a jelenlegi állapotom.

 
Dr. Szandányi Réka 2021. 02. 04. 19:07
Nem tudom megmondani, de nagyon nagy mennyiségű antibiotikumot szedett be. Részben értem csak, hogy miért. Az eredeti tünet, az égő érzés, és piros pöttyök biztos nem indokolják. Több antibiotikumot biztos ne szedjen, a bőr tünetei miatt pedig bőrgyógyászhoz kéne fordulni, elképzelhető, hogy elszaporodott a gomba, a sok antibiotikum mellett.
Dr. Szandányi Réka a Belvárosi Orvosi Centrum bőr- és nemigyógyász szakorvosa
Kitti 2020. 07. 09. 22:08

Tisztelt DoktorNő!

Lenne még egy kérdésem

A páromnak szokott kijönni a nemi szervén pattanás szerű kis hólyagocska

Voltam STD laborban Nekem negatìv lett a HPV tesztem és egyéb szexuális uton terjedő betegségem is

Lehet,hogy csak Neki van ez vagy ez más?

A másik probléma,hogy Gardnerella fertőzésem lett csak pozítìv

Kaptam rà Klion tablettat napi 2×2 ès hüvelykúpot és Lactofeelt,de a hüvelygyulladás továbbra sem múlik el

Mitől lehet ez?

 
Dr. Szandányi Réka 2021. 02. 04. 19:09
Azt, hogy a párjának mi a baja, az Ön vizsgálatával nem lehet megállapítani, ahhoz őt kellene megvizsgálni, szükség esetén mintát venni. Az Ön leírása alapján nem világos, mi az ami nem múlik el a Klion után, azaz mi a panasza.
Dr. Szandányi Réka a Belvárosi Orvosi Centrum bőr- és nemigyógyász szakorvosa
kittike 2020. 07. 09. 21:44

minden egyes alkalommal faj oralis szex utan a torkom ez mitol lehet?

 
Dr. Szandányi Réka 2021. 02. 04. 19:09
Valószínűleg mechanikai irritáció.
Dr. Szandányi Réka a Belvárosi Orvosi Centrum bőr- és nemigyógyász szakorvosa
Nagy Zoltán 2020. 07. 09. 15:49

 

Treponema pallidum antitest tesztre befolyásoló hatással van cefixim szedése? Lehet ettől álnegatív? Vagy a kórokozó által kiváltott antitestek , még akkor is kimutathatóak lennének, ha a kórokozók számára hatással lenne? Olvastam tanulmányt amiben alternatív gyógyszerként szifilisz kezelésére alkalmasnak tartják ezt a gyógyszert. Esetlegesen a betegség lefolyására hatással lehet a gyógyszer? pl lehetsés, hogy később jönnek elő tünetek, vagy már lezajlott tünetek jönnek elő újra?

 
Dr. Szandányi Réka 2021. 02. 04. 19:11
A betegség lefolyását egészen biztosan megváltoztatja, a laboratóriumi eredményeket kérdéses, de valószínűleg nem. Várjon az antibiotikum után 6-8 hetet, és ismételtesse meg a szerológiát szerintem.
Dr. Szandányi Réka a Belvárosi Orvosi Centrum bőr- és nemigyógyász szakorvosa
A l 2020. 07. 08. 20:49

Kedves doktornő

Ha 2018ban volt nemi kapcsolatom azóta nem, jelen lehet ureaplasma fertozes ? Kimutatható vagy jelen lehet meg?

A tunetem amiket eszlelek majdnem minden nap legalább 1x van, hogy vizelés után kicsit faj a hugyholyagomnal(alhas alatt csak én gondolom az a hugyholyag lehet)

Olyan 20-30 perc alatt elmúlik magatol van amikor a következő vizelés nem fájdalmas de sokszor a csiklomnal is érzek fájdalmat vizelés után.

 
Dr. Szandányi Réka 2021. 02. 04. 19:13
Az ureaplasma jelen lehet évekig, és ez a jelenlét nem feltétlen kóros. Nem valószínű, hogy ez okozza a panaszait. Bő folyadékbevitellel, és gyógyszertárban kapható, nem vényköteles készítményekkel próbálkoznék, pl. tőzegáfonya.
Dr. Szandányi Réka a Belvárosi Orvosi Centrum bőr- és nemigyógyász szakorvosa
T 2020. 07. 08. 18:03

 

Herpesre szokás adni valamilyen kezelést?

 
Dr. Szandányi Réka 2021. 02. 04. 19:14
Ha gyakran kiújul, vagy nagy kiterjedésű, nagyon fájdalmas, akkor igen. Szájon át kell tablettát bevenni 1 nap 5x.
Dr. Szandányi Réka a Belvárosi Orvosi Centrum bőr- és nemigyógyász szakorvosa
Tamás 2020. 07. 07. 14:28

Tisztelt Doktornő!

Kockázatosnak tekinthető, bár óvszerhasználattal létesített nemi kapcsolat után pár napon belül húgyúti kényelmetlenségeket tapasztaltam melyek rövid időn belül here és vese fájdalmat is hoztak. Étvágytalanság, levertség hányinger jött utána. 5 nappal az esemény után elmentem a bőrgyógyászatra ahol szexuális úton terjedő betegségekre szerológiai vizsgálatokat kezdeményeztek ( HIV, Szifilisz, Gonorrhea, Chlamydia, Ureaplasma és mycoplasma, sarjadzo gombák). A laborvizsgálatok 1,5-tel az esemény után történtek meg. Teljesen negatívak lettek a leletek. Bár a tünetek nem múltak. 3 hét erős hasmenés szájüregi fekélyek, lepedékes nyelv, szédülés émelygés továbbra is fennálltak. Szerettem volna kérni, hogy ismételjük meg a szűréseket, de az orvos hajthatatlan, szerinte, ha minden negatív lett felesleges megismételni a vizsgálatokat és nem tud segíteni.

Igazam van-e, ha ragaszkodom a vizsgálatok megismétléséhez? Tekintve, hogy a 1,5 hét után elvégzett tesztek eredménye a különböző betegségek ablakperiódusa miatt könnyen álnegatív is lehetett.

Már a 7. héten vagyunk és ha most ugyanúgy negatív eredményekre jutnánk, az megnyugvást jelenthetne, de nem tudom kiharcolni a vizsgálatokat. Mit tehetnék? Hogyan mondhatom meg az orvosnak, hogy a vizsgálatokban mégis lehetne ráció, úgy, hogy közben ne keltsem azt a benyomást, hogy "de bizony én vagyok az okosabb"?

 
Dr. Szandányi Réka 2021. 02. 04. 19:17
Az, hogy a tünetei egy nemi aktus után kezdődtek, nem bizonyítja, hogy nemi úton terjedő fertőzésről van szó. A negatív leletek megfelelően ki is zárták azt. A panaszai alapján pedig sokkal valószínűbb, hogy gasztoenterológiára, belgyógyászatra kell mennie, és nem a bőr-és nemigyógyászatra, ahol valóban nem tudnak a betegével kapcsolatban továbblépni.
Dr. Szandányi Réka a Belvárosi Orvosi Centrum bőr- és nemigyógyász szakorvosa
István 2020. 07. 07. 11:49

Kedves Doktornő!

Az esetleges fertőződést követő 93-ik napon elvégeztettem a következő vizsgálatokat:

- Hepatitis B vírus anti-HBe / CMIA Abbott

- Hepatitis B vírus anti HBs / CMIA Abbott

- Hepatitis B vírus surface antigén (HBsAG) / CMIA Abbott

- Hepatitis C vírus IgM és IgG antitestek / CMIA Abbott

- HIV 1,2 antititest, HIV-1 antigén / CMIA Abbott

- Trepoderma pallidum IgG/IgM / Elisa Siemens

- Trepoderma pallidum / Syphilis RPR / Omega

Mindegyik vizsgálat negatív lett. Elfogadhatom ezeket az eredményeket valósnak?

Köszönettel: István

 
Dr. Szandányi Réka 2021. 02. 04. 19:17
Igen, elfogadhatóak. Ismétlésüket nem tartom szükségesnek.
Dr. Szandányi Réka a Belvárosi Orvosi Centrum bőr- és nemigyógyász szakorvosa
Tücsök 2020. 07. 06. 22:03

Tisztelt Doktornő!

Közös STD szuresen voltunk a párommal, akivel 4 éve vagyunk együtt. Az oka, folyamatosan visszatérő gombás fertőzés nálam, ami viszket, illetve nála pottyosodik a himvessző de más tünete nincs. Hpv szűrést is csinaltattunk, mert 1 éve emiatt volt kisműtétem.

Hpv mindkettőnknek negatív, neki minden más is, nekem a tripper kijott pozitivra. Értetlenül állok a dolgok előtt, mióta együtt vagyunk nem voltam mással. Előtte erős antibiotikumot szedtem. A lelkiismeretem tiszta, soha mégcsak egyéjszakas kalandos sem volt, mégis idegesít és kétségbeesett emiatt, hogy jöhetett ez ki? A pingpong viszketés, pottyozes őt megelőzően mással soha nem volt.

Válaszát köszönöm!

 
Dr. Szandányi Réka 2021. 02. 04. 19:21
Ezt most így én sem értem, és nem tudok válaszolni a "hogyan lehet ez" típusú kérdésekre. Esetleg beszéljen azzal az orvossal, aki kérte a teszteket. Érdemes lenne megtudni, hogy PCR vizsgálat, vagy tenyésztés történt, esetleg a laborral is. Mindenesetre ebben a helyzetben a jövőbe kell tekinteni, megkapni a kezelést, Önnek és a párjának is, a negatív lelete ellenére, és utána-ha sikerül-el lehet felejteni az egészet.
Dr. Szandányi Réka a Belvárosi Orvosi Centrum bőr- és nemigyógyász szakorvosa
Toth Adam 2020. 07. 06. 20:47

Tisztelt Doktorno!

Egy alkalmi partnerrel voltam, aki azt mondta, hogy nem szeret csokolozni, de akkor meg nem gyanakodtam semmire, mivel egyebkent jo tarsasag volt. Oralis szex utan a peniszemen, a hereimen, es meg a fenekemen is maro erzest ereztem, gyakorlatilag mindenhol ahol nyallal erintkezett. Amikor letoroltem, enyhult az erzes. A partnerem hatso fogai eleg rossz allapotban voltak, mintha sorvadt lett volna az inye, de ezt csak utana vettem eszre, elegge takargatta, lehet osszefugges?

Ezek utan a "viszonzast" inkabb csak kezzel vegeztem, amit utana azonnal megmostam. Hazaerve kezfertotlenitovel lemostam mindent, amivel erintkezett, majd lezuhanyoztam, viszont masnap gyakori vizelesi inger tort ram, ami azota is megmaradt, alkalmankent a herem enyhen faj, a fenekemnel neha viszket, illetve ugy a koldokomtol lefele ugy erzem, hogy valami nincs rendben. A torkomon is erzek egy kis gyulladast, kellemetlen szagot a szambol, amit a partneremen is ereztem, illetve parszor oklendeztem is, de azt hiszem, ez csak pszichologiai reakcio.

Ma elmentem egy std teszt kozpontba, ahol azt mondtak, hogy otthoni vizeletmintat tudok bekuldeni, amivel klamidiat es gonorreat fognak nezni, de varjam meg, hogy elteljen 2 het, mielott megcsinalom a mintat es bekuldom. Illetve azt is, hogy ilyenrol meg nem hallottak, es nem gyanakodnanak nemi betegsegre, mivel a tunetek ugyan egyeznek, de masnap nem szoktak elojonni.

Tovabbi kerdesem lenne, hogy igaz-e, hogy gonorreat csokkal is atadhatok, tehat a teszt eredmenyeig ettol is tartozkodnom kell-e? Illetve amennyiben a teszt negativ lesz, mi okozhat ilyen tuneteket?

(Elnezest, hogy hosszu lett, de aranylag friss az elmeny, es azt hiszem, sokkterapias hatasa lesz a jovobeli kicsapongasokat illetoen.)

Elore is koszonom:

Adam

 
Dr. Szandányi Réka 2021. 02. 04. 19:33
Az látszik a leírásából, hogy rettenetesen szorong emiatt az együttlét miatt. A panaszok egy része ebből is adódhat. Mivel ez egy szakmai fórum, a lényeg: a tesztekkel nem kell várni 2 hetet. menjen el, teszteltesse le magát, nem vizeletből, hanem húgycső mintavétellel. Közben konzultáljon orvossal. Remélhetőleg negatív leltetek birtokában megnyugodhat, nem kell tovább várnia.
Dr. Szandányi Réka a Belvárosi Orvosi Centrum bőr- és nemigyógyász szakorvosa
Happy 2020. 07. 06. 17:51

Milyen std-k kerülhetnek átadásra csókkal/nyállal?

Chlamydia garatban okozhat csorgó váladékot, melynek lenyelése hasmenést émelygést szédülést okoz?

 
Dr. Szandányi Réka 2021. 02. 04. 19:35
Nem. Csókolózással el lehet kapni a szifiliszt bizonyos stádiumban, a fertőző májgyulladást, és elméletileg a gonorrhoeát, de azért erre elég kicsi az esély. A többi is nagyon ritka.
Dr. Szandányi Réka a Belvárosi Orvosi Centrum bőr- és nemigyógyász szakorvosa
Barbara 2020. 07. 06. 07:04

Kedves Doktornő!

A rákszűrésem P2 negatív lett. Viszont a részletes véleményben, gomba, baktérium, candida alb. gyulladás, enyhe gyulladást jelöltek meg. E mellett tapasztaltam aktus elején égető érzést a hüvelyemben, ami nagyon kellemetlen. Melyik orvoshoz fordulhatnék mielőbb, és szükséges-e a partner vizsgálata amellett, hogy neki nincsenek tünetei.

Várom mielőbb válaszát, köszönöm!

 
Dr. Szandányi Réka 2021. 02. 04. 22:10
Ha a partnere panaszmentes, nem szükséges őt vizsgálni. Önnél, a leírás alapján, valószínűleg felborult a hüvely egyensúlya. Először próbálja meg gyógyszertárban, recept nélkül kapható, lactobacillus tartalmú kúppal helyreállítani. Ha a panasza nem szűnik meg, forduljon nemigyógyászhoz, vagy menjen vissza a nőgyógyászhoz.
Dr. Szandányi Réka a Belvárosi Orvosi Centrum bőr- és nemigyógyász szakorvosa
Peter 2020. 07. 02. 18:41

Érdeklődnék úgy sumamed-et írták fel, 500 mg, napi egy 3 napon át, viszont olvastam a leírásban hogy std tünetekre napi 1x kell bevenni 2x500 mg-ot. A kérdés hogy a napi 1 3 napon át kifejti e ugyan azt a hatást.

Köszönöm

 
Dr. Szandányi Réka 2021. 02. 04. 22:13
Először érdemes 2x500 mg-ot egyszerre bevenni, a maradékot pedig másnap, vagy 2 nap múlva. Eltérő a gyakorlat, valószínűleg a napi 1 is működik, de kezdeti magasabb dózissal biztosabb a hatás.
Dr. Szandányi Réka a Belvárosi Orvosi Centrum bőr- és nemigyógyász szakorvosa
Kriston Géza 2020. 07. 01. 22:19

Tisztelt Doktornő!

pár napja volt egy egy éjszakás kalandom egy prostival. Védekeztük orális résznél is illetve az aktus résznél is, de a második menetnél nem voltam annyira merev (az óvszer így alapból nem volt annyi fixen a péniszemen) és miután kihuztám vaginális szex után a péniszem a hölgyből láttam, hogy az óvszer már csak a legvégén van rajta.

Tudom, hogy távdiagnózissal nem lehet semmit kizárni és természetesen kivizsgáltatom magam ha lejárt az ablakperiódus, de azt kérdezném mennyi esélye van h így elkaptam valamit , illetve különösen a hív fertőzöttség esélyére kérdeznék rá.

Köszönöm a válaszát.

 
Dr. Szandányi Réka 2021. 02. 04. 22:14
A HIV fertőzést elméletileg nem kaphatta így el. A kivizsgálás azonban indokolt lesz.
Dr. Szandányi Réka a Belvárosi Orvosi Centrum bőr- és nemigyógyász szakorvosa
Róbert 2020. 07. 01. 00:01

Tisztelt Doktornő! A kérdésem az lenne hogy Létezik-e olyan gyógyszer amit ha aktus után egyből vagy pár napra rá beveszek meg akadályozza vagy elpusztítja a lappangó nemi betegséget amíg még nincs tünet, mivel 4 nappal ezelőtt történt az aktus a lánnyal aki óvszer nélkül franciázott es sajnos a sex (vaginalis) is óvszer nélkül történt.... tudom nem mentség, de nem voltam józan, de ettől függetlenül nem szeretnék semmi komolyabb betegséget elkapni! Az aktustól számítva hány nap után kell vagy lehet kivizsgaltatni magam, hol csinaljak ezeket a vizsgálatokat? Meg kell mondjam h melyik betegségre akarok vizsgálatot vagy a vizsgálat után mondják meg h mi a probléma?

Köszönöm a választ, remélem van megoldás mert már kivagyok idegileg .. és igen tanultam a hibámból... egy kaland sem éri meg ezt a stresszt

Köszönöm a válaszát!!!

 
Dr. Szandányi Réka 2021. 02. 04. 22:18
Ilyen gyógyszer nem létezik. Ha szeretné kivizsgáltatni magát, azt megteheti kb 48h múlva. A HIV és szifilisz tesztet pedig az esemény után 4-5 héttel. Kérhet időpontot állami rendelőben, bár tünetmentes esetben nem mindenhol tudnak teszteket végezni. Magán rendelőkben bárhol kivizsgálják. Csak azt mondja el, miért kéri, a többi az orvos dolga.
Dr. Szandányi Réka a Belvárosi Orvosi Centrum bőr- és nemigyógyász szakorvosa
Ggg 2020. 06. 30. 22:28

Tisztelt doktor no /ur

azt szeretném kérdezni hogy eggy regi kozosules utan a himveszzon eggyre több kis fehér duzzanat jon ki de ezeket ki lehet nyomni. és eggyre több jelentkezik. ennek jelei kellemetlen érzés és kellemetlen illat. Nagyon apro méretüek de eggyre eggyre több van..

 
Dr. Szandányi Réka 2021. 02. 04. 22:19
Nem tudok diagnózist mondani, keressen fel nemigyógyászt.
Dr. Szandányi Réka a Belvárosi Orvosi Centrum bőr- és nemigyógyász szakorvosa
F Anna 2020. 06. 29. 16:00

Kedves doktornő,

Korábban is írtam már önnek.

Sajnos a panaszaim még mindig megvannak.

Utolsó szexuális együttlét 2018 vége

Egy autoimun betegség SM

Tüneteim: fájdalom hugyholyagomnal, vizelés után csikló érzékenység néha alhasi fájdalom is.

Ezek nem minden vizelés után jelentkeznek, de egy nap min 1x igen. Már évek óta ez van.(alhasi fájdalom nem volt csak amióta aktívabban sporotlok sulyokkal van)

Kicsi koromban is voltak hasonló panaszaim.

Múlt héten elmentem nőgyógyász orvoshoz aki azt mondta mondent rendben talált, nem gondolja STd betegségem van de a hugyholyag fajdalaomra felírt egy hétig napi 3 szem Nitrofurantoin-t.

Ön szerint menjek máshoz aki élvegzi az STd szűrést is?

 
Dr. Szandányi Réka 2021. 02. 04. 22:21
Tekintettel arra, hogy az utolsó együttlét több, mint 2 éve volt, az STD kivizsgálást nem tartom indokoltnak, nem nemi betegség okozza a panaszait.
Dr. Szandányi Réka a Belvárosi Orvosi Centrum bőr- és nemigyógyász szakorvosa
Ricsi 2020. 06. 29. 14:13

Kedves Doktornő!

Olyan problémám lenne hogy együtt voltam egy lánnyal és orális szexhez nem használtunk óvszert. Utánna 1 hét elteltével elkezdett viszketni a makkom kb. 2napig majd halvány váladék jelentkezett. Most ha a fitymát lehúzom nagyon ragad a makkom és piros belül a húgycső. Voltam urológusnál és nemibeteg gondozóban, minden negatív lett. Maga szerint mi lehet a baj? Gomba lehet vagy nem jól vették le a kenetet? Válaszát előre is köszönöm

 
Dr. Szandányi Réka 2021. 02. 04. 22:22
Mivel minden lelete negatív, nem valószínű, hogy nemi betegég. Látatlanban nem tudom megmondani, mi a baj.
Dr. Szandányi Réka a Belvárosi Orvosi Centrum bőr- és nemigyógyász szakorvosa
Dániel 2020. 06. 28. 23:54

Tisztelt Doktornő!

Az volna a kérdésem, hogy pár hónapja chlamydiával diagnosztizáltak(pár hét szenvedés után), és 3 kapszula azithromycin-t kaptam, a tüneteim elmúltak(elvileg bár heretájéki fájdalom továbbra is néha érezhető volt). Most pedig 2 hete felfázás szerű tünetek után újra kísértetiesen hasonló tünetek léptek fel, kiegészülve vesetájéki kellemetlen érzéssel.. Lehet hogy újra fertőződtem vagy lehet elsőre csak tünetmentessé váltam? válaszát előre is köszönöm.

 
Dr. Szandányi Réka 2021. 02. 04. 22:24
Menjen vissza a kezelő orvosához, el kell végezni a chlamydia kontroll vizsgálatot, és végig gondolni pl. a partnerét kezelték-e.
Dr. Szandányi Réka a Belvárosi Orvosi Centrum bőr- és nemigyógyász szakorvosa
Áron 2020. 06. 28. 06:59

Tisztelt Doktornő !

Tudna abban segiteni ,hogy ha valaki Análisan fertőzödik meg Tripperrel ,akkor mik a tünetei?

Húgycső folyás minden esetben előfordul?

Köszönöm szépen előre is a válaszát!

 
Dr. Szandányi Réka 2021. 02. 04. 22:24
A folyás ilyenkor a végbélből ürül, általában gennyes, és székeléskor fájdalom jelentkezik.
Dr. Szandányi Réka a Belvárosi Orvosi Centrum bőr- és nemigyógyász szakorvosa
Marietta 2020. 06. 27. 21:41

 

Koszonom a valaszat! Esetleg tudna valamilyen gyogyszert ajanlani vagy vitamint? Melyik a leghatasosabb?

 
Dr. Szandányi Réka 2021. 02. 04. 22:25
Kérjen tanácsot a gyógyszertárban, ott ismerik a teljes kínálatot.
Dr. Szandányi Réka a Belvárosi Orvosi Centrum bőr- és nemigyógyász szakorvosa
Ancsa 2020. 06. 26. 14:12

 

Köszönöm válaszát a szifilisz teszttel kapcsolatban. Egy dolgot nem értek pontosan: mit jelent az, hogy jelenleg nincs szifiliszem a leletek alapján? Lehet olyan, hogy lappang, és egyszer csak kimutatható? Évek óta stabil kapcsolatban élek, tehát a teszt óta biztosan nem fertőződhettem.

 
Dr. Szandányi Réka 2021. 02. 04. 22:26
Nem értem a kérdést, a pozitív eredmény volt "téves" , Önnek nem volt, és nincs is szifilisze.
Dr. Szandányi Réka a Belvárosi Orvosi Centrum bőr- és nemigyógyász szakorvosa
<12...32...7576>
Kövess minket