Tisztelt Doktornő!
Pár hete nemi szervi szemölcsökre nagyon hasonlító kinövéseket vettem észre azon a területen, viszont a párommal 2 éve vagyok együtt úgy, hogy egymáson kívül nem feküdtünk le senkivel, de körülbelül 3 éve volt egy másik párom, aki csak ujjal kényeztetett. Hogyan lehetséges, hogy elkaptam, közösülésen kívül más mód is van?

Kedves Doktornő!
6 évvel ezelőtt gombostű fejnyi piros pöttyök jelentek meg a makkomon. Minden féle kivizsgáláson voltam és semmi konkrét betegséget nem találtak. Ha jól emlékszem valami gomba volt vagy vírus. Akkor szexuális partnertől kaptam. Most ismét megjelentek a pöttyök, viszont most kizárt, hogy partnertől kapjam. Kiújúlhat ez magától vagy elkapható más úton is? 3-4 nap Canesten kenőcs használattól el is múlt, de szeretném tudni, hogy kaphattam.
Köszönöm válaszát!

Tisztelt Doktornő! Férjem online rendelt egy kis vibrátort (a tudtom nélkül), és fertőtlenítés nélkül kezdett vele izgatni. Mikor rákérdeztem, akkor derült ki, hogy nem tisztította meg kibontás után. A kérdésem, hogy megfertőződhettem e így HIV-vel, vagy szifilisszel vagy egyéb kórokozóval? Vagyis egy műanyag tárgyon maradt kórokozó meddig lehet fertőzőképes?
A használat óta, 1 hónapja hőemelkedésem van és apró pattanások jelentek meg a combomon és a hátamon. Köszönöm válaszát!

Jo napot
A Chlamydia által okozott kis medencei gyulladás vagy fájdalom kezelhető??

Tisztelt Doktornő!
Sajnos szemölcsöt vettem észre intim területen. Szeretnék érdeklődni, hogy az lehetséges, hogy esti együttlét után már másnapra ki tud alakulni a szemölcs? Vagy ez egy hosszabb folyamat és valószínűbb, hogy régebben történt a fertőzés ?
Köszönöm a válaszát

Kedves doktornő! Köszönöm a válaszát az elhúzódó ureaplasmával kapcsolatos kérdésemre. Így hogy nem okoz tünetet én sem erőltetném ezt a sok gyógyszert de inszeminációra készülök és a baba miatt mindenképpen ajánlatos egy negatív teszt előtte. Talán ha több hétig szedném az megoldaná a problémát? Mindenképpen visszamegyek a nőgyógyászomhoz de érdekel a véleménye. Esetleg ezzel induljak neki a terhességnek?

Tisztel Doktornő!
Az alábbi problémával kapcsolatban kérem szíves segítségét, tanácsát.
8 hónapja ért véget legutóbbi párkapcsolatom, ami közel 3 évig tartott. Mivel mindketten megbíztunk a másikban, óvszert nem használtunk, sem vaginális, sem anális együttlétek során. Sajnos azonban párom részéről képbe jött egy 3. fél, így elváltak útjaink.
Kb. előtte 2-3 hónappal vettem észre, hogy a nemi szervem tövében egy kb 1/2 cm nagyságú, illetve egy kisebb szemölcs szerű kinövés keletkezett. Mivel egyéb panaszok nem jelentkeztek, s fentiek miatt kizártam a nemi fertőzést, nem tulajdonítottam jelentőséget a dolognak. Sajnos általában az utolsó pillanatig halogatni szoktam, hogy orvoshoz forduljak, így arra gondoltam, idővel elmúlik..
Később arra gyanakodtam, hogy talán egyéb altáji probléma állhat mögötte: ülőmunkát végzek, így egy éve voltak kisebb aranyeres problémáim, melyek kúpos kezelés hatására elmúltak, igaz esetenként vissza-visszatérnek. Ezen felül prosztata problémák is felmerültek, hosszabb ülés után néha erős vizelési ingerem támad, ami esetenként amilyen hirtelen jön, úgy távozik. Pár hete az interneten azt olvastam, hogy a prosztata gyulladás okozhat végbél polipot is, aminek egyik tünetének az altájon keletkező szemölcsöt írták. Illetve pár napig egy másik tünetét is produkálni véltem: hirtelen jövő széklelési inger formájában, melynek során éppenhogy elértem idejében a toalettet..
Szóval jelenleg ott tartok, hogy kezdem feladni, hogy a neten olvasottak alapján valaha is pontos diagnózist állítok fel magamnak, ezért belátom, hogy ideje lenne végre szakemberhez fordulni... Ebben kérném a segítségét, hogy milyen irányban, melyik szakrendelésen induljak el a gyógyulás reményében?
Válaszát előre is köszönöm.

Tisztelt Doktornő!
Helyi bőrorvoshoz elmentem és chlamydiát diagnosztizált. Kezelt rá folyékony nitrogénnel. Rá egy pár napjára nagy fájdalmak alakultak ki a heréimben és hol jobb hol nem. A fitymafékem begyulladt és égető érzés van mint vizeléskor mint, ha csak hozzá ér a viz. Kaptam rá cicaplastot és hipermangánt. A fájdalmaim a hasamban is már van. Javasolja, hogy mennyek urulógiára?

Tisztelt doktornő!
Pár hónapja egy kivizsgálás során ureaplasma sp. találtak. Tudom, hogy ez gyakori elsőre nem is aggódtam de már lassan fél éves kezelés után is pozitív a tesz. Ez már a hatodik laboreredményem volt. Kaptam rá azi sandozt 500 mg 3 napig, doxycyclin 200 mg 10 napig, nitrofurantoint 7 napig 3 szemet és ismét azi sandozt csak itt 100 mg egy alkalommal. Autoimmun betegségem van amire humira injekciót kapok de az orvosok szerint nem ez az oka hogy még mindig pozitív az eredményem. Hová kellene fordulnom? Természetesen tudom, hogy ez megfelelő kezelés egy baktériumfertőzésre mégsem értem miért nem gyógyulok. Tünetem nincs, jelenleg nem élek szexuális életet. Köszönöm szépen a segítséget.

Üdvözölöm doktor Nő / Úr
A problémám hogy egy jó ideje fehér apró foltok vannak a péniszemen.
Nem viszket nem éget nem valadekozik. Nem érezhető kitüremkedes.
Az elmúlt 5 évben 2 nő volt az életemben szóval partnert sem cserelgetek. Az legutolsó páromnal jött elő az hogy elég gyakran volt fertőzése kellemetlen szagú fehér folyás. Aztán elmúlt magától mindig. De volt hogy nem alakult ki együtt lét után jó ideig.
Szóval a leirtak alapján csak némi iranxmutatast szeretnék kérni azon kívül hogy menjek el orvoshoz.
Kíváncsi vagyok mi lehet ez a fehér foltos megjelenés mert ami interneten megtalalhato betegség van nem igazán mondható rá eggyik sem.
Válaszát és segítségét előre is köszönöm.

Tisztelt Doktornő, az autotest VIH-ről mi a velénye? http://autotest-vih.eu/en/

Kérdésem hogy a travocort kenőcsöt amit felírt az orvosom a fitymám alá kell kenni ahol piros égető érzés van .Gombás tünetnek tünik

Kedves Doktornő! 35nappal egy kétes orális együttlét után elmentem egy hiv vérvételre ami negatív lett! Rá egy hétre most jelentkeztek a következő tünetek: láz 38-38.5,köhögés,torokfájás. Elképzelhető,hogy ennyi nap után fals eredményt adott a teszt és most jelentkeznek a hiv tünetei?

Kedves doktornő
Decemberben kiderült tripperem van . Kaptam rá gyógyszert (pontosan nem tudom meg mondani mit is 2-3 fehér kisebb es 4 nagy kék pirulát )
Most el jott a kontrol ideje de felek mennyire biztos a gyógyulás ?
Félnem kell hogy esetleg nem használt ?? Válaszát előre is koszonom

Tisztelt Doktorno!
Volt egy sexualis eggyutt letem amikor is viseltem condomot. Csinaltattam egy HIV tesztet a synlabnal 13 hettel kesobb az egyutt let utan, amely visszajott 0.17 Negative. Meg nyugodhatok? Vagy csinaltassak meg teszteket? Koszonettel Janos

Tisztelt Doktornő!
Az elmúlt évben többször is volt panaszom ami nemiszerv viszketés és fura, szagos folyás.. amikor ezzel nogyogyaszhoz mentem, kétszeri is kaptam erre huvelykupot mondván ez biztso vaginitis.. persze semmilyen tesztet nem készítettek.. mindkét alkalommal végéig használtam a kúrát. ezután megszűntek a panaszok viszont 2 hét múlva újra visszajött a viszketes és a darabos folyas is.
nem régiben voltam nemigondozoban ott csináltak std tesztet és az ureaplazma pozitív lett. viszont arra szerintem nem kaptam semmit.. az idő alatt is amíg elkészült a teszt (4 hét) akkor is meg voltak ugyna azok a panaszok ezért megint kaptam macrimor nevű hüvely tablettát viszont a kezelés után 2 hét múlva megint visszajöttek a tünetek :)
kicsit szomorú ez mert így érzem hogy ha nem megyek el magánklinikara akkor sosem fogok rendes kezelésben részesülni.. ezért érdemes tb-t fizetni
de a kérdésem az lenne hogy Ön szerint mi tévő legyek, illetve lelki eredetű probléma okozhatja e a visszatérő “vaginitist”?

Jo napot
STS betegségek miatt ezek következményeként lehetséges MEH eltávolítás?
Mikor van szükség ha igen??

Tisztelt doktornő,
Milyen betegség miatt rendelhet el az orvos CRP vervetelt?

Tisztelt Doktornő!
Szexuális együttlétem volt egy hölggyel orálisan, óvszert használtunk. Előtte áttöröltem a nemi szervem bőr részét törlőkendővel, és az aktus után is. De felelőtlen voltam, mert vélhetően ez az antibakteriális bőrfertőtlenítő is vélhetően közrejátszhatott, mert úgy töröltem át legutoljára, hogy a nyálkahártyát is érte. Azonban utána kellemetlen égető érzést tapasztaltam a nemi szervemen és piros kiütések is megjelentek rajta és volt alhasi fájdalmam is. Ezt követően elmentem háziorvosomhoz, aki felírt nekem egy travocort nevű krémet, ezt az orvos elmondása szerint használtam ameddig kellett. Azonban ez csak a makk részén enyhítette a tüneteket. Ezt követően elmentem a bőr-nemi gondozóba, ahol Balanoposthitist állapítottak meg, itt megtörtént a mintavétel. Ez előtt kezeltem korábban a nemi szervemet canestennel is gomba gyanúja miatt. A biztonságkedvéért elmentem urológiára is és a szakorvosom megállapította, hogy ez nem nemi betegség, hanem hámsérülés okozta bakteriális fertőzés. Kaptam rá fucidin kenőcsőt, amit szintén az elmondottak alapján használtam, de ez is csak enyhítette a tünetemet és nem múlt el sajnos. De mivel azóta ciprofloaxin antibiotikumot is szedtem, ismét javulást tapasztaltam, de a fitymám sajnos még be van gyulladva és tanácstalan vagyok. Idáig annyit tudok, hogy a vizelet vizsgálatom negatív lett. A mintavételt még sajnos nem tudom, mert a tenyésztés időigényes és stresszes vagyok, így nem tudom mitévő legyek. Olvastam, hogy a betadin kenőcs még hatásos a fityma gyulladására, Ön szerint érdemes e kipróbálnom? Illetve, hogy a gyulladás összefügghet e a hőemelkedéssel és az ízületi fájdalommal? Az antibiotikum ugyan ezeket is megszüntette részben, de tapasztalom, hogy kezd visszajönni. Van e okom az aggodalomra?

Előző kérdező vagyok, Chlamydia kis medencei gyulladás...
Kis medencei gyulladásnak mik a tünetei, mi miatt van szükség műtétre?

Tisztelt Doktornő!
Múltkor már írtam Önnek, hogy nekem eddig minden STD (három) tesztem negatív (június óta), nincsen szexuális kontaktom már 8 hónapja, egyedül az ureaplasma nem lett nézve. De írtam, hogy bevettem 2 heti doxiciklint júliusban, és 2 heti doxiciklint és 2 heti metronidazolt együtt szeptemberben. De tüneteim nem szüntek, ami hüvelyviszketés, és néha hüvelyégés, illetve változó intenzitású alhasi fájdalmak, kismedence, ágyéki fájdalmak, ott is minden vérvétel, ultrahang, vizsgálat negatív. Eddig minden teszt legyen az STD, vagy sima háziorvosi vérvételek, gyulladásfaktorok, vizelet negatív lett. És írtam Önnek, hogy az ureaplasmát most tudtam meg, hogy nem nézték. Na azóta én megnézettem azt is hüvelyből néztek, és negatív lett. Írta, hogy az Ureaplasma nem okoz ilyen tünetet, amiket én írok.
Megszeretném kérdezni, hogy az ureaplasma akkor milyen tüneteket okoz nőknél? Mindenhol mást olvasok. Nekem konkrétan hüvelyviszketés van (ami főleg a klitorisz körül), hüvelyégés, és az alhasi fájdalmak, illetve végbélviszketést szoktam érezni. Soha semmit még nem mutattak ki tesztekkel mióta ez kezdődött. Még gombát se, meg bakteriális vaginózist se. Ezért gondoltam már az ureaplasmára, mert olvastam, hogy az lehet rejtélyes. Köszönöm szépen!

Kedves doktornő!
Miért van az, hogy maszturbalas után égő érzést érzek a hüvelyemben és néha kicsit a vizelet is csíp?

Tisztelt Doktornō,
kiderült, hogy az egyik barátnōm a tudtom nélkül használta a borotvám a lába szōrtelenítéséhez. Kicsit lazább a lány pasik terén, ezért most parázok hogy elkaphattam valamit.
Terjedhetnek így betegsegek? Megfertōzōdhet valaki igy HIV virussal?
Köszönöm!

Tisztelt Doktornő,
Egy ismeretlen férfi általam nem tervezett szexuális kapcsolatot létesített velem védekezés nélkül.
ejakuláció nem történt, mert vhogy kiszabadultam a szituaciobol , de az esetleges nem észlelt pre ejakulatum is hiv fertőzést okozhat? Köszönöm válaszát

Tisztelt Doktornő!
A mai napon adott választ az előző kérdésemre és ennek megfelelően a mai napon elmentem Urológiai szakrendelésre. A panaszaim elmondása után amit korábban itt le is írtam, a doktor úr csak annyit mondott, hogy igyak vizet meg szedjek be további Aktil duo 1000mg kúrát, ha nem használ szedjek ismét doxycycline 200mg-ot 2x1 dózisban 10 napig. Kérdeztem, hogy esetleg prosztata probléma vagy vesehomok nem okozhat-e ilyen panaszokat erre a válasz az volt, hogy ő az orvos nem én. Jeleztem neki, hogy általában napi 3 liter vizet (cukorbeteg nem vagyok csak sokat iszok) megiszok mellé pedig a teát. Szerinte többet igyak ennél is. Kérdezte, hogy volt-e anális szeretkezésben részem óvszer nélkül, de még óvszerben sem.
Az előző levelem óta a helyi bőr - és nemibeteg rendelésen kaptam 4 adag foszfomicint(4 napig esténként 1 tasak) és 2 doboz Azi Sandoz 500mg-ot 1000mg kezdő dózissal utána 1x1 és 3x1 Xiloxot. Localba tetran és pimafucort kenőcsöt.
Ezek után mit javasol mit tegyek? Panaszok továbbra is megmaradtak. A felírt gyógyszereket az Ön véleménye alapján kiváltsam? Ön milyen vizsgálatokat végezne a továbbiakban?
Válaszát köszönöm,

Kedves Doktornő! Köszönöm az idáig megválaszolt kérdéseimet! Voltam hiv teszten a synlabnál ahol az eredmény a következő lett 35nappal a kétes együttlét után: 0.10 hiv negatív
Most akkor már megnyugodhatok vagy késöbb valamikor végeztessek még egy tesztet? Köszönöm a kedvességét!

Kedves Doktornő!
A korábbi válaszra (2020.02.07. 11:38) reagálva leírnám a panaszaim. Folyamatos húgycső gyulladás, csípő vizelés, bal herébe nyilaló fájdalom, viszkető fityma, alhasi fájdalom, gyakori vizelési inger. Ejakuláció után különösen gyulladt húgycsőnyílás égő érzéssel.
Köszönöm,

Kedves Doktornő,
a napokban megjelent egy cikk, ami reményt keltett herpesz vírussal küzdő betegekben. A módosított cukormolekulákkal végzett kisérletekről szól, amely szerint elpusztítják a vírusok külső burkát, így képesek a fertőző részeket is elpusztítani. A cikk szerint a herpeszfertőzést okozó vírusok esetében is működik a mechanizmus a kisérletek alapján.
Ön valószínű, figyelemmel kíséri az ezzel kapcsolatos kutatásokat. Valósak lehetnek ezek az információk vagy csak most bedobták a témát a koronavírus kapcsán, mivel sehol nem találtam korábbi cikket, tanulmányt erről a kutatásról?
Köszönettel.

Udv. Nekem olyan problémám van, hogy ég es szur a hugycso. Talan fajdalom is, nehez megmondani. Talan surubben kell pisilnem is. Ez van olyan 1 hete. Csípő erzes ondonal. Ma reggel egy pirosas folt lett a makkon, hugycsonyilas kornyeken. Picit talan alhasi fajdalom is van. Meg januar elejen volt sexualis kapcsolat. Cifloxint szedek, 2 levellek kell allitolag beszedni. Még 7 db van. Mi lehet a baj? Koszonom

Jó napot
Mycoplasma/ureoplazmara kaptam doxy kezelést?
Vissza mentem negatív lett a vizsgálat.
Ilyenkor megnyugodhatok vagy lehet idovel visszatér?

Tisztelt doktornő!
Ureoplazma/mycoplazmat mennyi ideig kell kezelni?
Mi a teendő akkor ha nem múlik el? Sose fog?

Üdv!
Nogyogyaszati vizsgálat nem mutatott ki ureoplazma/mycoplazma/Chlamydia fertőzést erre spec tesztekbol attól meg lehet nekem??

Fiam szinte egy éve küzd az ureoplasma tüneteivel! Harmadik kúra befejeztével
ismét visszajöttek a tünetek, nehézkes vizelés , potenciazavar ,alhasi fájdalom stb. Már orvos váltás is volt! Több hònapja állandò partner! Ő is kezelve! Vélhetően akitől elkapta egy éve vele a kapcsolat megszakítva! Milyen esetben nem gyògyul ki valaki! Tébolyítò!

Kedves Doktornő!
Feltehetően kb 1,5 évvel ezelőtt elkaptam a nemi herpeszt. Akkor nem ismertem fel, orvoshoz se mentem, de enyhébb lefolyású volt, otthon kezeltem, elmúlt. Kb rá 1 évre jött ki újra, akkor már elviselhetetlen volt a fájdalom és minden leírásnak megfeleltem így elmentem orvoshoz, ő mondta ki a biztos diagnózist, amit sajnos sejtettem. Az elmúlt 1,5 évben mással se volt kapcsolatom, tehát csak az akkori alkalom lehetett a ludas. Az orvostól kaptam gyógyszert, krémet, rendbe jöttem. De azt olvastam, hogy ez most már mindig benne marad sejt szinten a szervezetembe és bármikor újra aktiválódhat (mint kiderült másodszor is sok a stressz miatt jött elő). Azt is olvastam, hogy szüléskor a kisbabának árthat. Jelenleg még nincs kapcsolatom, de így egy kicsit félek is új kapcsolatba fogni. A leendő párommal - ha jól értem - már csak gumival tudok szeretkezni és ha szeretnénk gyermeket természetes módon, akkor szinte biztos, hogy a férjemet is megfertőzhetem. Legalábbis ha jól gondolom. Erre vonatkozna igazából a kérdésem, hogy jól gondolom e a fent leírtakat? Válaszát előre is köszönöm!

Kedves Doktor nő! Január elején volt egy kétes orális együttlétem egy fiuval,viszont az egész nem tartott csak pár percig!! Elkaphattam így a hív fertőzést? Ondó,előváladék nem került a számba. Kölcsönös orál volt igaz. Rá pár napra volt egy 3napig tartó izomláz a lábamba,meg egy kis rossz közérzet de csak pár napig. Influenza tünetei,láz,hányás,hasmenés,köhögés amik ugye a hív tünetei nem jelentkeztek. Kérem nyugtasson meg! Köszönöm.

Kedves Doktornő!
Volt húgycső kenetvétel baktériumra gombára, mycoplasma, ureaplasma, chlamydia és gonorrhea vizsgálattal. Érdekelne, hogy az ejakulátum tenyésztésnél is szükséges mindezt vizsgálni vagy csak elég a aerob/anaerob baktérium/gomba?
Mellesleg az igaz, hogy tenyésztéssel az anaerob baktériumok nem mutathatóak ki? Az orvos ezért a húgycsőnél is csak aerob baktériumra kérte a vizsgálatot és írt fel 2 doboz Supplin 500mg-ot, ha véletlenül lenne valamilyen anaerob baktérium is.
Köszönöm,

Üdvözlöm, korábban volt prosztatagyulladàsom egy rosszul kezelt enterococcus hùgycsőgyulladàs miatt. 2013. Mindig gumit hasznàlunk, de a gumi ellenère oràlis èrintkezèsnèl mindig megtapad a hùgycsőben a haemophilus parainfluenzae. Nem èrtem. STD sose volt. Volt 3 baràtnőm 10 èv alatt. Mègis jönnek ezek a baktèriumok. Vaginàlis èrintkezèsnèl àltalàban nincs baj. Ha a baràtnőm felfázik ( mindketten kòros kevèsfolyadèk fogyasztòk vagyunk ), èn is kapom az e colit, vagy az enterococcust. Van erre kerülőùt? Köszönöm.

Tisztelt Doktornő!
Szeretném elkezdeni a PreP nevezetű gyógyszer szedését (megbízható forrasbol)de csak alkalmanként es nem napi rendszerességel, az lenne a kerdesem hogy a körzetemben levő szakorvstol kérhetek e 3 havonta rendszeres STD +vese funkció vizsgálatot mindezt TB norm. -ra Vissza utasíthatja e kert vizsgálatot a szakorvos ?
Lehet nagyon buta a kérdés , de szeretnek ez ügyben tisztán látni.
Válaszát elore is köszönöm.

Üdvözlöm!
2007. decemberében lázzal, hidegrázással,másnapra herefájdalommal, talpamon apró /gombostű fejnyi/ lila kis kiütésekkel indult a problémám. Körzeti orvos irányított bőrgyógýászhoz, urológushoz. Bőrgyógyászaton kenőcsöket kaptam, urológusnál prosztatagyulladásra antibiotikumot. Egyik sem használt, három hónap különböző antibiotikum kúra után történt csak std teszt.Kenet húgycsőből,vizelet és ondó vizsgálat negatív eredménnyel.
A talpamról a kiütések eltüntek, bár az évek folyamán kisebb darabszámban előjöttek időnként még, de az utóbbi 4-5 évben már nem. A herefájdalom is megszünt a gyógyszer szedésre, de ejakuláció után a bal oldali lágyék 2-3 napig fáj manapság is. Ezzel a panasszal jártam vissza az urológiára, de csak az antibiotikumokat adagolták tovább. Elmentem 2008. tavaszán szifilisz szűrésre kétszer is, kb 2 hónap szünettel.Ezek is negatívak lettek./Karolina út, Körúti Orvosi Centrum/ Váltottam urológusokat, kiírtak sok különböző antibiotikumot, a panaszok mérséklődtek, de nem szüntek meg. Szex, önkielégítés után a bal lágyék megfájdul, és alkalmanként a fityma feletti részen ödéma alakul ki.2015.-ben ismét voltam egy Bpesti klinikán a keleti pu.-tól nem messze...ondó,vizelet,kenet vizsgálat, ismét negatív eredménnyel. Itt végre nem antibiotikumot írtak ki. Pollstimol és Urzinol lett javasolva. Ezekkel a fájdalom szintén elűzhető volt, és ne)m okoztak semmi mellékhatást. Mai napig, ha a fájdalom a magömlés utáni napon jelentkezik, ezt alkalmazom.
Az eltelt évek alatt sokat olvastam ezekről a betegségekről. Visszaemlékezve, a prosztata begyulladása előtt kb 7-10 héttel a hímvesszőmön volt egy két gyufafejnyi nagyságú seb, de a cipzárnak tulajdonítottam, erről nem beszéltem később egyik orvosnak sem... 2018 óta időnként izületi problémám is van. A bal kéz kisujj egyik izülete bedagad, bekeményedik, nem hajlik normálisan. Felvetődött bennem a szifilisz gyanúja ezekre a tünetekre is gondolva. Lehet, hogy a két SZIFILISZES SZŰRÉSEM,AZ ELŐTTE HOSSZÚ HÓNAPOKIG SZEDETT ANTIBIOTIKUM MIATT HAMIS NEGATÍV VOLT? Emlékezetem szerint a szűrések előtt pár nappal még szedtem gyógyszert erről beszéltem az orvosnak is.A bal oldali lágyéki fájdalom, az időnkénti hímvessző ödéma lehet nyirok probléma szifilisztől?!? Egy otthon is elvégezhető gyorsteszt ilyen sok év után adhat megbízható választ, vagy felesleges próbálkozás?
Várom válaszát, és előre is köszönöm!

Kedves Dr. Nő.
Kicsit kellemetlen témával kapcsolatban kérdezek,de szeretnék mindenképp egy szakmabelitől választ kapni rá mert nem találtam erről semmi választ az interneten. Szóval egyedül élek, nem járok senkivel össze és nincs semmilyen betegségem. Hetero vagyok de a maszturbálással kapcsolatban elég nyitott vagyok sok mindenre,így az anális kényeztetésre is magamnak. A méretemnek köszönhetően lehetőségem van az úgy nevezett "Self Fuck" nevezetű technikára. (saját péniszemmel a saját ánuszomba) Amennyiben figyelek a higiéniára, óvszer nélkül maszturbálhatok így? Szóval így magamat megfertőzni elméletileg nem tudom semmilyen komolyabb betegséggel? Előre is köszönöm kedves válaszát!

Kedves Szakértők! Január 1én volt egy orális együttlétem, viszont ondó nem került a számba illetve sokáig nem is tartott az egész! Rá 10napra volt egy afta a számba ami 4-5nap után elmúlt illetve 9napra volt 3-4nap a lábamba izomláz. Kicsit rossz közérzetem volt de se láz se torokfájás influenza tünetei nem voltak. Ettől még lehetek hív fertőzött?? Ha most elmegyek egy vérvételre az már kimutatja ugye ennyi idő után? Válaszát előre is köszönöm.

Kedves Doktornő! Nemi herpeszt diagnosztizáltak nálam, amire Herpesin 400 mg tablettát írtak fel. Jelenleg kisbabámat még szoptatom, ezért úgy döntöttem nem kezdem el a szedését. A hólyagok a nagyajkakon és a hüvelybemenet körül vannak, a vizelet ürítés borzalmasan fájdalmas. Tudna esetleg tanácsot adni, hogy mivel tudnám a gyógyulást gyorsítani, vagy a tüneteket, a fájdalmat csökkenteni, úgy hogy az a szoptatásra ne legyen negatív hatással?
Válaszát előre is köszönöm!

Tisztelt Doktornő! 56 éves vagyok és a péniszemmel eddig semmiféle problémám nem volt. Néhány napja éreztem, hogy a makkról a fitymát nehezebben, fájdalmasabban tudom félrehúzni. A mai napon már egyáltalán nem tudtam ezt megcsinálni a fájdalom miatt. A fitymazsák vége kissé piros lett, a vizelés pedig csípős, égető. Talán valami fertőzést kaphattam el esetleg közösségi WC használata során, vagy valamilyen testi elváltozás lehet ennek hátterében? Hova fordulhatok? Előre is köszönöm válaszát.

Kedves doktornő!
Egy féléve kiderült(kórházban tartózkodás után), hogy egy elég komoly autoimun betegségem van(szklerozis multiplex).
Évek óta nem élek nemi életet.
De mikor éltem voltak panaszaim: sokszor fajt a nemi elet, folyas,ego érzés/csípő(aktus utáni első vizelés volt fájdalmas), inkább a hugyholyagomnal tompa fájdalom.
Sokszor voltam nogyogyasznal a tünetem vagy semmi vagy Candida gomba volt.
Aztan kiderült ez a betegségem, nem tudom ezek állhatnak/állhattak ezzel kapcsolatban(ezek a tünetek) vagy lehet más betegségem is?

Tisztelt doktornő!
Ha kesőre derül fény Chlamydia fertőzésre, az okozhat kis medencei gyulladást ami majd műtéthez vezethet?

Tripperes betegséget milyen módszerrel kezelik?

Tisztelt Doktornő!
Ismételten kérdésem lenne Önhöz.
Az Én szifilisz eredményem pozitív lett, a páromé szintén. A kezelés kapjuk mindketten. Az lenne a kérdésem, hogy más módon is el lehet kapni? Mert a kezelőorvos sajnos porig alázza a Páromat, hogy mondjon neveket de nem tud, és fenyegeti, hogy feljelenti. Csak éttermekben jártunk, és fürdőhelyen. Nyaralni is voltunk,ahol az ottani törölköző használtuk.
Munkahelyünk mindkettőnknek magas létszámú a párom ki van téve mindenféle szennynek (fekália, vizelet. Sajnos fogalmunk sincs, hogyan fertőződhettünk meg. Nemi illetve csók, tű által biztosan nem! 1000%
Várom válaszát!
Köszönöm szépen.

Jo Napot Doktor Nö!
Már kb. 2 hete náthával küzdöm és a torkom is fáj hol joobban, hol kevésbé. A mai Leletem alapján a limfociták száma 28% vagy 1,9 G/l. Normális ez? 2019 Januárjában volt egy egyéjszakás kalandom egy prostituáltal. Gumival csináltunk mindent. 2019 Júniusban csináltattam HIV 1-2, 4. generácios tesztet a laborban. Negatív lett. Lehet hogy ennek ellenére HIV-pozitiv vagyok? Megjegyzem, azota nem volt senkivel nemi kapcsolatom.
Válaszát elöre is köszönöm

A hüvelykujjamon lévő köröm alatt,
3 vékony fekete csík van kB egyenlő távolságra egymástól, mi a körmöm ⅓-áig tart, s ugyan így szimmetrikusan a jobb oldalon is, csak ott még halványan(csak akkor látszik ha kimondottan arra fókuszálok) .
Az első csík ami a körmöm bal szélénél van rögtön a legvastagabb és a leghosszabb (kB. 1 milliméteres) a másik 2 meg fokozatosan egyre kisebb, és vékonyabb. Mi lehet a probléma hátterében?

Kedves Doktornő! Tünetmentesen végeztem magamon egy gyógyszertári chlamydia gyorstesztet (Geratherm). Az eredmény negatív lett. A kérdésem az lenne, hogy ezek a tesztek tünetmentesen is ki tudják mutatni ezt a betegséget? Vagy esetleg értelmetlen volt így a tesztelés?

