Izgalmas bulival vár a Stop STD 2018 júliusában!

Mint azt bizonyára tudjátok, a Stop STD! kampányban a fiatal felnőttek szexuális tájékoztatását nem csak a blogon és honlapunkon, de személyesen is szoktuk folytatni, így találkozhattatok már velünk az ország legkülönbfélébb fesztiváljain – a Volton, Balaton Soundon, Efotton és még a Művészetek Völgyében is. Idén nyáron is készülünk valamivel, úgyhogy ha kihagytátok volna a 23. ALDI Női futógálát, akkor se búslakodjatok – feledhetetlen buliba várunk!

Bizony, már csak néhányat kell aludni és ismét találkozhattok bájos segítőinkkel, akik nem csak kimeríthetetlen STD ismereteikkel, de szuper bulikellékekkel is várják mindazokat, akik készek értük harcba szállni egy gyors teszt kitöltésével. Ezzel ráadásul a kutatómunkánkat is támogatjátok, amivel a fiatalok tájékozottságát szoktuk felmérni, hiszen így közös erővel fektethetjük le az alapjait egy STD-mentes jövőnek.

Hogy bírjuk szuflával, ezúttal velünk tartanak a Belvárosi Orvosi Centrum munkatársai is, így nem csak abban lehettek biztosak, hogy mindenkire lesz elegendő időnk, de a szakértelem is duplán garantált. Ráadásul találkozhattok Dr. Szandányi Réka bőr-és nemigyógyásszal is, aki egyszemélyes vezetője Stop STD! Orvos válaszol rovatának, s nem mellesleg szintén az Orvosi Centrum dolgozója. Jelenlétével adott a lehetőség, hogy ha eddig nem mertétek volna online megkeresni, ezúttal személyesen is feltehessétek kérdéseiteket – ugyanakkor ne feledjétek, ez nem egy orvosi rendelő, kivizsgálásra és STD szűrésre sátrunkban nem lesz lehetőség.

Vár a Stop STD! a Pride Rainbow Party-n!

Na jó, nem húzzuk tovább az idegeiteket: idén július 7-én a Stop STD! részt vesz a Budapest Pride Rainbow Partyján, ami egyben a fesztivál záró ünnepéje is és idén nem kisebb név fog fellépni a Budapest Parkban, mint a 2014-es Eurovíziós győztes, Conchita Wurst! Este hattól egészen hajnalig várunk majd titeket, úgyhogy egyet se féljetek, mert koncert előtt és után is bőven lesz még időnk találkozni.

Mi már nagyon várjuk, reméljük, ti is! Ha konkrét kérdéssel készültök, nem lesz akadálya az átbeszélésének, de előtte javasoljuk, hogy nézzétek át honlapunkat is, hátha már most megtaláljátok rá a választ!

Kövess minket